ELVÁGYÓDÁS

Leírás

Egyszer volt, hol nem volt… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Legalábbis a tündérmesékben így van. De mi a helyzet a való életben, a Vasfüggöny mögött, a nyolcvanas évek Magyarországán, egy szürke lakótelepen? A könyv főhőse még alig múlt tizenhárom éves, de jól tudja, hogy az élet nem tündérmese. Az apja rég elhagyta a családot, az anyja pedig alkoholista, és egyre gyakrabban issza magát holtrészegre. A fiatal lány egyedül küszködik a súlyos családi örökséggel, a szörnyűséges kisgyermekkori emlékekkel, és az élet kilátástalanságával, összezárva egy apró lakásban az anyjával és a nővérével. Barátai nemigen vannak, mivel a vele egykorú gyerekek idilli, vagy csupán átlagos élete semmiben nem hasonlít az övére. A tanulás már nem érdekli, és nincs lehetősége elmenekülni a reménytelenségből, így aztán fejest ugrik egy kapcsolatba egy tizennyolc éves, elkényeztetett, gazdag fiúval. Egy idő után azonban rádöbben, hogy áldozat-szerepbe került, és megpróbál elszabadulni az anyjától és a fiújától is. Meglepő helyről érkezik a segítség: egy, az akkori időszak tipikus, hirtelen meggazdagodott vállalkozójának fiatal felesége megsajnálja, és magához veszi, hogy segítsen neki a ház körül, és vigyázzon a kisfiára.Egy váratlan tragédia után aztán a regény főhőse összeszedi a bátorságát, szembenéz a félelmeivel, és békét hoz egy viszálytól megszaggatott családba… de nem a sajátjába.Hol húzódnak a határok egy egészséges kapcsolatban? Hányféle abúzus létezhet, és mennyit kell elszenvednie egy védtelen gyereknek a család és a társadalom részéről, amíg felnő? Vajon milyen feszültségekkel él egy gondoskodónak tűnő család a négy fal között? Mi a szeretet, a szerelem, és mi a bántalmazás… és hogy tudná ezeket megkülönböztetni egymástól valaki, akinek nagyon hányatott sors adatott? Vajon van kiút? A regény ezeket a nehéz kérdéseket járja körül, egy zaklatott kamaszlány döbbenetesen hiteles hangján. A visszaemlékezésekkel tűzdelt szöveg engedi több oldalról körül járni a történetet, miközben az olvasó előtt élénken megjelennek a szocialista Kelet-Európa mindennapjai. A könyv olyan nagy hatással van a magyar pszichológus szakma eddig elért képviselőire, hogy bizonyos intézmények/terapeuták megjelenés után kötelező olvasmányként javasolják azon pszichológus-hallgatók, illetve klienseknek a számára, akik gyermekkori traumákkal és szexuális bántalmazás túlélőivel fognak foglalkozni, illetve ezek elszenvedői. A regény végén Antal Gábor szakpszichológus kiegészítése/magyarázata segít feldolgozni a könyv elolvasása után adódó, nehéz kérdéseket.2021 őszén az Elvágyódás angol nyelven is meg fog jelenni – „Yearning to Leave” címen – a magyar és a nemzetközi piacon.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,52  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

16 LÓ

raktáron

13,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUCHANAN, GREG

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

BLOOD & STEEL – VÉR ÉS ACÉL – THEZMARR LEGENDÁI ( ÉLFESTETT)

raktáron

21,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHEUERER, HELEN

Kiadó

VENTUS LIBRO KIADÓ

BRÚNÓ BUDAPESTEN 4. – PEST FÉNYEI – LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE – FOGLALKOZTATÓ

raktáron

3,68  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS ERIKA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

AZ ALVILÁG – HÁDÉSZ BIRODALMÁBAN

raktáron

13,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BURNEAU, CLOTILDE – ODDI, DIEGO

Kiadó

LINGEA KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ELVÁGYÓDÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5