ÉLŐFILM

Leírás

Közismerten nehéz a Föld vonzásköréből kitörni. Nem sokkal könnyebb a velünk született környezetet sem elhagyni, kiszakadni a létfeltételnek hitt kötelékből és új helyet, új társakat találni. Különösen, ha valakit az események sodornak, nincsenek meghatározó céljai, „vonzások és választások” útvesztőjében jár. Az Élőfilm hősnője, Szabó Mária huszonéves varrónő. Két vidéki város színterein próbálja élete medrét megtalálni. Miközben kanyargós útján követtem, megkíséreltem felidézni a hetvenes évek elejének ellentmondásokkal teli világát. Nehéz a közelmúltról nem elfogultan írni. Szerencsére ez nem is az író dolga. Elfogultan írtam én is ezekről az időről, nincs miért tagadnom, elfogult szeretet késztetett arra, hogy a sokféle tapasztalatból most már kedvem és a műfaj törvényei szerint új világot teremtsek. Olyan újat, amiben megőrizhetem az elmúlástól azt az egykorit. Botladozó, kialakulatlan hősnőmet követve ezért törekedtem bemutatni a sokféle útkeresést, ami a mindenkori életindulások jellemzője. A regény első megjelenése – 1984 – óta szinte minden megváltozott körülöttünk. A mai olvasó ezért azon lepődik meg, hogy a fiatal felnőtteknek csaknem ötven évvel ezelőtt is mennyire hasonló kihívásokkal kellett szembe nézniük, mint a maiaknak. A Magyar Napló Kiadó Mezey Katalin életműsorozatában már megjelent kötetek: Ismernek téged; Ajánlott énekek; Levelek haza.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,69 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SÍRBA HULLÓ VIRÁGOK

raktáron

11,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUDAI KRISZTIÁN

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

DEMENCIA – KOCKÁZATI TÉNYEZŐK ÉS MEGELŐZÉSI LEHETŐSÉGEK

raktáron

12,52 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SELBAEK, GEIR

Kiadó

TYPOTEX KFT. ELEKTRONIKUS KIADÓ

HA ITT LENNÉL VELEM… – ISMERT EMBEREK ISMERETLEN TÖRTÉNETEI VERSEKKEL – SOROK KÖ

raktáron

19,50 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUTTER IMRE

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

MIKOR A SZÉPSÉG KEGYELEMMÉ VÁLIK – ÍRÁSOK CZIGÁNY GYÖRGY, KALÁSZ MÁRTON ÉS VAS

raktáron

6,95 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HALMAI TAMÁS

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉLŐFILM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5