Helytartó
MEGYEK FÁKLYÁT GYÚJTANI 9,74  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
KI EMLÍT MEGÉRKEZÉST?
KI EMLÍT MEGÉRKEZÉST? 5,11  ÁFA-t tartalmazza

ELŐDEINKRŐL-UTÓDAINKNAK – ŐSEINK ÖSVÉNYEIN

Leírás

zgalmas, sőt egyre nélkülözhetetlenebb a történelmi visszapillantótükör mindannyiunk életében, pontosabban az előéletében. Honnan is jöttünk? Volt-e valahol és valamikor egy olyan ősi szállásterületünk, amit őshaza néven emleget a közvélemény? Vajon kik a rokonaink, már, ha egyáltalában még vannak? Ennek a kérdésözönnek néha praktikus okai is vannak. Tudjuk, a történelemben egy-egy térség birtoklása során nem igazán döntő érv a történelmi elsőbbség, azaz mely nép foglalta el először a jelenleg birtokolt területet. Ezekben a véget nem érő vitákban sokkal több szokott lenni az érzelmi érv, mint a hivatalosan dokumentálható tény. De egyáltalában szükség van-e erre? Manapság? Amikor a történelemnek a sokszor igazságtalan ceruzája a tényektől függetlenül szokta meghúzni az országhatárokat, majd aztán ezeket újra meg újra átírja? Ne beszéljünk azért önmagunk ellen! Minden népnek erősíti a nemzeti öntudatát, jogos büszkeségét, ha a múltját ismeri, annak győzelmeit és vereségeit tudja mérlegelni, kudarcait és tanulságait megpróbálta levonni. A hagyomány nem csupán a múltat, az egyre porosabb elmúltat jelenti, s a hagyományőrzés sem ennek a rituális kegyeleti ápolgatása, hanem értékőrzést is jelent. Ami őseink öröksége, azt jól érzékelteti maga ez a szó is, hiszen az örökség olyasmi, ami egyben érték is, hiszen örök: kezdettől való és az időtlen idők végezetéig tart. Már, ha megbecsüljük, s ha egyáltalában tudunk róla. „A történelem az élet tanítómestere"

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,46  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ORBÁN-REZSIM – A PLEBISZCITER VEZÉRDEMOKRÁCIA ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA

raktáron

12,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KÖRÖSÉNYI ANDRÁS-ILLÉS GÁBOR-GYULAI ATTI

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

DADOG

raktáron

11,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETŐCZ ANDRÁS

Kiadó

TISZATÁJ ALAPITVÁNY

AZ ÚJ VILÁG GYERMEKEI ÉS MÁS TÖRTÉNETEK

raktáron

9,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEINSTEIN, ALEXANDER

Kiadó

AGAVE KÖNYVEK KFT.

A ZSIDÓ HÁBORÚ (ÚJ BORÍTÓ)

raktáron

13,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JOSEPHUS FLAVIUS

Kiadó

GABO KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ELŐDEINKRŐL-UTÓDAINKNAK – ŐSEINK ÖSVÉNYEIN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5