ÉLŐ HALÁL – GYÁSZ, HAGYATÉK ÉS TÚLÉLET JÓZSEF ATTILÁNÁL

Leírás

Bónus Tibor könyve a hagyaték kérdései felől közelítJózsef Attila költészetéhez, azzal a belátással, hogy nemcsak a szöveggondozás és szövegkiadás képezik az értelmező olvasáselőfeltételét, de ez fordítva is érvényes. Különösen érdekes lehetez azon darabokesetében – ilyenből nem kevés van az életműben –, amelyeka halál, a meghalás, az utóélet, a mű és a nyomhagyás, a gyásztematikája köré szerveződnek, a költőtársakat vagy az anyát gyászoló versektől a költőneka saját születésnapjára írt testamentumain, medáliaszerű önarcképein át a sajáthalált bejelentő kései költemények soráig. Vagyis ott, ahol ez a költészet azéletnek, az élőnek a halála utáni maradékáról, a test bomlásáról, földi maradványairólés – tőlük nem elválaszthatóan – a túlélőknek e fennmaradó nyomokhoz való viszonyáról,a temetésről, a gyászról, a gyászmunkáról, a gyászszertartásról, az emlékezetről,a felejtésről, a vigasz lehetőségéről vagy lehetetlenségéről, a monumentalitásról,az örökségről beszél, arról, ami nem hagyja érintetlenül a József Attila-korpuszhoz mint költő hagyatékhozvaló viszonyt, ennek önértelmező lehetőségeit. –Bónus Tibor könyvéből, mely a költői mű és annak biográfiai kívülje közötti relációt,illetve az anyának e műben betöltött szerepét is újragondolni igyekszik, a recepcióban többnyire kevesebb figyelemre méltatottversek vagy versváltozatok(köztük a Szól a telefon…, azÓh boldog az…, aNem emel föl, aZöld napsütés hintált…, aKét keserves, azÉhség, aMajd…I.-II., aKiknek adtam a boldogot…, aCsöndbe fagynak a dalok…) szoros és invenciózus olvasásával egy új, eddig szinte ismeretlen József Attila-kép bontakozik ki. A költő búcsúversének és öngyilkosságának bonyodalmas viszonyáról, illetve a hit(etlenség) és a tanúságtétel e költészetet meghatározó kérdéseiről is szó esik itt, akárcsak az anyagcsereönreprezentáló funkciójáról, arról, ami a földművelés, az anyaföld és az anyanyelv összefüggéseihez,valamint az evés, az emésztés és – bármily meglepően hangozzék – az ürülék (az exkrementum) metapoétikai relevanciájáhozis elvezet.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,13  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SOFIE VILÁGA 2. – DESCARTES-TÓL NAPJAINKIG

raktáron

25,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GAARDER, JOSTEIN, ZABUS, VINCEN

Kiadó

CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ

VARÁZSLATOS KISKUTYA – CSÍNY A LEVEGŐBEN

raktáron

9,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENTLEY, SUE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ

ÁLMOK FÖLDJÉN

raktáron

12,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SPARKS, NICHOLAS

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

ÓVODA AZ ÓVÓHELYEN – FELJEGYZÉSEK A SZTEHLO-GYERMEKMENTÉSRŐL

raktáron

14,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOLNAINÉ KASSAI MARGIT

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉLŐ HALÁL – GYÁSZ, HAGYATÉK ÉS TÚLÉLET JÓZSEF ATTILÁNÁL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5