ELLOPOTT ÉLETEK – BŰNTÉNYEK TÖRTÉNETE

Egy moszkvai szülészet a 80-as években. Az egyetemista Alina itt hozza világra nem kívánt gyermekét, akit állami gondozásba kénytelen adni, amikor a szobatársnője váratlanul meghal, és a diplomata férj elképesztő ajánlatot tesz a lánynak: cseréljen személyazonosságot halott feleségével, és pótanyaként utazzon vele kiküldetésbe egy dél-ázsiai országba. Nem sejti, hogy Alina korábban már titokban kicserélte a két babát, így próbálva jobb jövőt biztosítani a saját gyermekének… A világhírű orosz írónő pályájának új csúcsa a késő szovjet rothadás és a brutális vadkapitalizmus szatirikus „nagyregénye”, földrészek és évtizedek közt ugráló szövevényes, burleszk mese. Hamisítás, megvesztegetés, zsarolás, megtévesztés – ebben a csúf világban mindenki tettes vagy áldozat, de általában mindkettő. Petrusevszkaja mégis mély empátiával és hetyke optimizmussal szemléli ezt a világot: a mindent átható emberi gyarlóság közepette végül a mindent túlélő anyai odaadás győzedelmeskedik.„– Na, akkor most figyelj. Elmesélem az álmomat. Olyat álmodtam, hogy fogalmad nincs, mi lehet az. Szóval. Mintha mennék a földön, de az olyan fekete, mint a szén, meg forró is. És akkor visz föl egy lépcső. És mintha anyám ott állna ezen a lépcsőn. Fel akarok menni hozzá, a föld forró, süti a lábamat. El tudod képzelni, a felhők meg mintha egészen-egészen alacsonyan volnának. Azok is szürkésfeketék, mint a hamu. És nyomasztóak. Nem lehet lélegezni. És anyám megy fel a lépcsőn, odafönt, a tetején pedig ott áll apám, baltával a kezében, el tudod képzelni? Én ráteszem a lábam egy lépcsőfokra, de ez a lépcsőfok, el tudod képzelni, fel van hevítve! Hogy bír anyám állni rajta? Anya, anya, gyere le hozzám! Nézem, ő meg ott nem is áll, inkább mintha lebegne. A lába nem ér le a lépcsőfokokra. Én meg zihálok. És akkor minden eltűnik, én csak fekszem, a takaró az arcomra húzva. Az éjjel meg nagy meleg volt.” Ljudmila Petrusevszkaja (1938) író, drámaíró, előadóművész. A kortárs orosz irodalom egyik legnagyobb alakja. Műveiben egyéni stílusban ötvözi a 20. század második felének posztmodern törekvéseit az orosz irodalom gazdag lélektani és groteszk hagyományával, a fekete humor, a fantasztikum és az abszurd eszközeivel ábrázolva a szovjet és posztszovjet világ sivár kisszerűségét, elnyomó rendszerének lélekromboló hatását. Számos orosz és nemzetközi elismerés birtokosaként továbbra is Oroszországban él, de éles hangon elítéli a diktatúrát és a háborút, amely ellen tiltakozva 2022-ben visszavonult az alkotástól.