ELLIPSISM

Leírás

Egy istenek ellen vívott vesztes háború után az égen repedések futnak végig, s a világot lassan elkezdi bekebelezni egy ismeretlen eredetű erő.Hale és Avery, egyikei az életben maradt angyaloknak, menekülésre kényszerülnek, azonban egyikükön kezd eluralkodni a halálos kimenetelű kor, a bukás, miután meghallja az utolsó istenség hangját.Atlas, a két halhatatlan egyike, megpróbálja helyrehozni a hibáit, dacolva a Mágia által rákényszerített feladattal: pusztítsa el a világot – újból. Mindeközben saját démona szabadságra éhezve kell életre, majd nem sokkal ezután egykori bajtársa és egyben a másik halhatatlan, kiszabadul az Atlas alkotta börtönéből és magával ragadja mindkét tanítványát.A feltámasztott hős, Hope hazaárulásba sodródik Azazel, a rejtélyes és legendás angyal szabadon eresztésével, azonban régi barátaihoz csatlakozás mögött egyetlen indok áll: bosszút állni Halen és Atlason, amiért visszahozták a halálból.A világot csendben, háttérből irányító láthatatlan kezek kezdik felfedni magukat, de valóban elég a közös ellenség az összefogáshoz?Atlasnak körül lassan leomlanak az illúziók, és hirtelen rá kell döbbennie, soha nem volt rá garancia, a főhősök minding életben maradnak a történetek végén.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,97  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HARISNYÁS PIPPI A DÉLTENGEREN

raktáron

11,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ASTRID LINDGREN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

BALJÓS ELJEGYZÉS – BEATRICE HYDE-CLARE KISASSZONY ESETEI

raktáron

15,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MESSINA, LYNN

Kiadó

PIONEER BOOKS

A RADIKÁLIS PARADOXON

raktáron

15,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KISS VIKTOR

Kiadó

NAPVILÁG KIADÓ

BORIBON A JÁTSZÓTÉREN

raktáron

8,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARÉK VERONIKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ELLIPSISM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5