ÉLETVÉGI DÖNTÉSEK

Leírás

Meglehetősen modern fejlemény, hogy az életünk minden részéről döntést akarunk hozni, így szerezve ellenőrzést és befolyást a velünk történő dolgok felett. A szabadság, az önrendelkezés, filozófiai kifejezéssel az autonómia kiterjedése egy nagyon fontos eredmény. Nemcsak kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá teszi az életünket, de a választás révén – ami egyszersmind a felelősségünket is előtérbe állítja – jobban azonosulunk a sorsunkkal, nem érezzük úgy, hogy külső erőknek vagyunk kiszolgáltatva. A döntéseinkkel megpróbáljuk megszelídíteni, valahogy uralmunk alá hajtani, befolyásolni az életünket és a halálunkat is, ami sokak számára a nagyravágyás, a hübrisz jele, olyan törekvés, ami ha sikeressé válik is, valami fontos mélységétől fosztja meg az életet, ezáltal az értékét is csökkentve.Az utóbbi években magyar nyelven is számos könyv és egyéb kiadvány jelent meg az életvégi kérdésekről. Elsősorban pszichológiai munkák a haldoklás és a gyász témakörében, valamint jogi tanulmányok, a hazai és a nemzetközi szabályozások egy-egy aspektusára is kitérve. Jelen kötet annyiban más, hogy az életvégi helyzet és az életvégi döntések kérdéseit főként filozófiai és etikai szempontból közelíti meg.E könyv az MTA Lendület Értékek és Tudomány Kutatócsoport A bioetika kérdései című könyvsorozatának keretében jelenik meg. A szerzők régóta foglalkoznak életvégi kérdésekkel. Barcsi Tamás a Pécsi Tudományegyetem, Kőmüves Sándor a Debreceni Tudományegyetem, Nemes László a Semmelweis Egyetem oktatója, kutatója. Könyvünk a halál, haldoklás kérdéskörének filozófiai, etikai problémáit tárgyalja, de a legfontosabb jogi vonatkozásokat is áttekinti. Célunk az, hogy egy tudományos szempontból igényes, mégis közérthető bevezetést adjunk az élet végével kapcsolatos témákról. A könyvben az alábbi főbb kérdéseket járják körül a szerzők: Milyen filozófiai értelmezéseket találhatunk a halálról? Miképpen függ össze életvégi döntésekkel az emberi méltóság tisztelete? Hogyan hozunk döntéseket az életünk végéről? Miképpen jelennek meg az életvégi döntések az egészségügyi ellátás keretében?

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,43  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MAD ABOUT YOU – MEGŐRÜLÖK ÉRTED

raktáron

15,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCFARLANE, MHAIRI

Kiadó

NEXT21 KIADÓ

ÍNSÉGBURGER GAZDAGON

raktáron

10,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FALUDI ZSOLT

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

VALÓS RÉMÁLMOK 1. – A MÚLT ÁRNYAI

raktáron

11,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MASON, MENDI

Kiadó

PITYPANG KIADÓ

ANGYALOK KENYERE – MEMOÁR

raktáron

21,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SMITH, PATTI

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉLETVÉGI DÖNTÉSEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5