Helytartó
FILM ÉS STORY BOARD 15,40  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
ÉLETCSEREPEK 2.
ÉLETCSEREPEK 2. 9,13  ÁFA-t tartalmazza

ÉLETCSEREPEK – ÜKH 2019

Leírás

A regény a szabad keleti néptörzsek mindennapi életét a történelmi és a földrajzi térbe helyezve vázolja fel. Mondanivalója elsősorban a mindennapi ember, a földből élő, az állatokat nevelő és gondozó családok, a nagycsalád életének bemutatása. Ugyanakkor a megélhetésért, az élelem megtermeléséért folytatott napi küzdelem mellett a regényben kibontakozik az emberi lélek is. Életünk teli van érzelmekkel, hittel, reménnyel, szeretettel és szerelemmel, ezek a korai középkorban élt embertársaink életének ugyanolyan fontos részét képezték, mint a ma élő emberek életében. Így a felvonuló szereplők egymás közti konfliktusai, hitvitái, érzelmi élete is megjelenik a történetben. A regény a Mura középső völgyében, a Dunántúlon, a Felvidéken, illetve az Erdélyben élő emberek kapcsolatát, nyelviségét, küzdelmeit kapcsolja egybe, s helyezi a megtörtént valóságba. Így a cselekmény a római kor végén indul, átível a hun és avar korszakon, majd a feudális magyar állam kezdeti kiépülésének idején zárul.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,97  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MAGYAR OK B2+ 4. KÖTET – MAGYAR NYELVKÖNYV+MUNKAFÜZET

raktáron

34,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZITA SZILVIA-PELCZ KATALIN

Kiadó

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM.

INFIMA AETAS PANNONICA – STUDIES IN LATE MEDIEVAL HUNGARIAN HISTORY

raktáron

5,71  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

ABIGÉL

raktáron

7,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ MAGDA

Kiadó

MÓRA KIADÓ

1848-49 EMLÉKEZETE A DUALIZMUS KORÁBAN

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BEA CSABA

Kiadó

LINE DESIGN KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉLETCSEREPEK – ÜKH 2019” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5