ÉHSÉGÉV

A regény az utolsó nagy finnországi éhségévek idején, 1867 októbere és 1868 májusa között játszódik. A történet középpontjában egy szegény zsellércsalád áll, az anya haldokló férjét hátrahagyva elindul két kisgyermekével koldulni a zord tél kellős közepén, mert nem lát más lehetőséget a túlélésre. Vándorlásuk során sokféle emberrel és sokféle emberi reakcióval találkoznak, szemlélőként vagy elszenvedőként megismerik a nyomor, a nélkülözés, a kiszolgáltatottság szinte teljes skáláját, tapasztalnak segítőkészséget és önzést, szolidaritást és annak hiányát, együttérzést és aljasságot. A regény egyfajta keresztmetszetet ad a korabeli társadalomról és túlmutat a finn történelmi kereten, üzenete örök és egyetemes, hiszen háborúk, természeti katasztrófák, éhség, járványok – mint az immár két éve tartó koronavírus-világjárvány vagy a 2022-ben kitört orosz-ukrán háború – és az ezek nyomán bekövetkező népvándorlások és tragédiák végigkísérték az emberiség egész történelmét, és napjainkban is jelen vannak.Vajon tanult-e az ember korábbi tapasztalataiból? Változott-e az idők folyamán? Szolidárisabb, megértőbb, önzetlenebb, segítőkészebb lett-e?