ELTEMETETT IGAZSÁG
ELTEMETETT IGAZSÁG 14,34  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
ELMONDANÁM, AMÍG LEHET
ELMONDANÁM, AMÍG LEHET 8,21  ÁFA-t tartalmazza

ÉHES SZIROMSUGARAK

Leírás

Tillmann Pentele második kötetében, az Éhes sziromsugarakban a bemutatkozó-kötete (Eleven viadukt) sokszólamúsága után egyértelműen a természeti élmények felé fordul, szelíd, humoros, meghökkentő és drámai – emberi értelmezéseken átszűrt – mozzanatokat tárva elénk.Követi a klasszikus hagyományokat, és haikuit évszakok szerinti rendben sorakoztatja az olvasó elé, tavaszi, nyári, őszi és téli ciklus követik egymást – időben élünk, az idő múlása határozza meg egész életünket, és ahogy a nagy kerék forog, és váltakoznak az évszakok, Tillmann kötetében is az oldalakon átívelő lassú hömpölygés keveredik különös feszültségbe az egyes haikukban megragadott élmények röpke pillanatnyiságával. Igen, ez az ambivalencia, időtörés a lelkünk mélyén lakik, hiszen hányszor gondolunk valamire úgy, hogy „jaj, de régen történt… de mintha tegnap lett volna”.Tillmann Pentele tudatos szerkesztésére jellemző, hogy bár a most megjelenő verseinek zömét az utóbbi három évben írta, már az első (2018-as, 120 haikut egybefűző) kötetéből kihagyott néhány tételt, gondolván, hogy a következőbe jobban illeszkednek majd. Igaza lett. Az élet eleven lüktetését, az érzékszervi befogadások gazdagságát közvetítő háromsorosaihoz természetes egyszerűséggel és derűvel társulnak a testiséget közvetítő darabjai, kimondatlanul is a „carpe diem” filozófiáját mottózva a kötetére, kimondatlanul is azt javasolva: test, szellem és lélek harmóniája kövessük, igyekezzünk megvalósítani.Kállay Kotász Zoltán

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,35  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A FIÚ, AKI CSEPPET SEM ADTA FEL – BÉRES JÓZSEF

raktáron

11,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BODOR ATTILA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

VICCNEK DURVA LENNE – BOLOND LYUKBÓL

raktáron

19,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. FARKAS VAJK-GULYÁS DÓRA

Kiadó

ALAPJOGOKÉRT KÖZPONT

CSAKNEM TÖKÉLETES BŰNÖS

raktáron

10,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRUCKNER, PASCAL

Kiadó

SZÁZADVÉG KIADÓ (POLITIKAI ISKOLA ALAPÍT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉHES SZIROMSUGARAK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5