Mindenhol a szabadságot kerestem, olyan helyzetekre és helyekre vágytam, ahol eredeti módon lehetett megszólalni, és nem voltak kikötések. Bereményi Géza A betegséghez is úgy álltam, hogy a rákkal harcoljanak az orvosok, én az életért harcolok, mert ahhoz értek. Cserhalmi György Csak akkor kell az önbizalom, amikor a mondatok születnek, az idő többi részében tök mindegy, hogy milyen vagy, akár még azt a luxust is megengedheted, hogy szorongó vagy és önbizalomhiányos. Háy János Úgy nőttem föl, hogy csodálkozva néztem a felmenőimet, a rengeteg munka, nehézség és megpróbáltatás mellett, hogy tudtak olyan jó emberek lenni. Kollár-Klemencz László Fodor Sándor 2023 augusztusában töltötte be a 66. életévét. Hatvanhat év, a megtett út soknak tűnik, az előttünk álló egyre csak fogy. A kötetben szereplő novellák és interjúk nagyrészt az elmúlt, viharvert három évben születtek. Így a Cser Kiadónak köszönhetően túlélnek egy túlélőt. Az író eddig megjelent kötetei: Cseh Tamás (Graffiti Kiadó, 1994) Piros és fekete (Pannonsport Kft., 1995) Giovanni Csermanek kalandjai (Magánkiadás, 1998, Nagy Győzővel közösen Kincs Jenő néven) Tengerre néző halál (Trinity, 2004) Stég (Laguna-Komáromi Ákos, 2015) Énekelsz Csehtamást? (Cser Kiadó, 2021)
EGYEZÉS
12,49 € ÁFA-t tartalmazza
EGY VILÁGRASZÓLÓ FELFEDEZÉS 1. - NYELVI KALAUZ KALANDOROKNAK
13,44 € ÁFA-t tartalmazza
EGYSZER ÉLÜNK – #RÚT66
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,93 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
FERENC JÓZSEF LEVELEI SISIHEZ 1859-1894 I. KÖTET
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,65 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„EGYSZER ÉLÜNK – #RÚT66” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.