EGYHÁZ ÉS NEMZET KÖZTES-EURÓPÁBAN – SZEMÉLYES REFLEXIÓK

A szerző a gimnáziumi érettségit követően, 1970-ben járt először Lengyelországban, ahol elemi erővel hatottak rá a lengyel–magyar barátság jelei. Az első részben előbb személyes naplójegyzeteivel ismerkedhetünk, majd eligazítást találunk a lengyel és magyar egyházi viszonyok, a lengyel és a magyar katolikus egyház párhuzamai és a hazai pártállami valóság összefüggéseiről, beleértve 1989, a csodák éve tálcán kínált lehetőségeinek elmulasztását is. A második részben, egyre táguló horizonton eljutunk térségünk, Köztes-Európa történelmi összefüggéseinek újfajta feltárásáig. Felvázoljuk a „magyar nemzet” fogalmának alakulását, a szlovák identitás tipológiáját, az inkulturáció sajátosságait és Köztes-Európa lelki integrációját.Rekonstrukciónk szerint a bajor–magyar végek felől érkező békefuvallatok voltak azok, amelyek Róma és a császárság optikájából véget vetettek a bajor–szláv civakodásnak, és előbb Pannóniát, majd az Árpádok koronája alatt egész Hungáriát betagolták a nyugati kereszténység törzsterületébe. Ebben az államalakulatban éltek együtt honfoglaló magyarok és az itt élő ószlávok, amely állam egyben védőernyőt is biztosított az itt talált többi népcsoportnak. Megőrizte és az újkorban a népnyelvi tudatra ébredést követően a saját nemzetállam megteremtése felé vezető útra indította őket.