EGYEDÜL A NAGYVÁROSBAN – GARZONOTTHONOK ÉS LAKÓIK BUDAPESTEN A 19. SZÁZAD DEREKÁ

A 19–20. századi szaporodó nagyvárosokban, új metropoliszokban korábban sosem látott arányban jelentek meg az egyedül élő emberek, mai szóhasználattal „szinglik”. Kötetünk elsősorban a budapesti egyedülállókról, ahogy korábban nevezték őket, garzonemberekről, majd az 1920-as évektől felbukkanó garzonnőkről és a számukra kialakított speciális kislakásforma: a garzonlakás születéséről, lakás- és bérháztörténeti hátteréről szól sokféle forrás – történeti statisztikai adatok, sajtó és irodalmi szövegek, egodokumentumok – felhasználásával. A magyar főváros mellett az olvasó képet kaphat az észak-amerikai, nyugat-európai nagyvárosi egyedülállók életéről, lakáskörülményeiről, vagy például a speciális angolszász „családpótló” boardinghouse-rendszerről. Személyes történetek hozzák közelebb az olvasóhoz az 1930-as évek budapesti „szinglijeinek” lakásproblémáit. Olvashatunk Gobbi Hilda lakhatási kálváriájáról, Hegedős Károly építész szobabérleteiről, garzonotthonairól, az ott vívott küzdelmeiről. Radnóti Miklós és Radnótiné Gyarmati Fanni garzontörténetén keresztül pedig tanúi lehetünk annak, miképp erősödik a jövőtlenség, kiúttalanság érzése a napi egzisztenciális problémákkal küszködő zsidó származású értelmiségi házaspárban, és hogyan válik kislakásuk a családalapításra is alkalmas nagyobb otthon felé vezető átmeneti megoldás helyett a nagy nehézségek árán megtartott "béke szigetévé".