EGY TRIAGE NAPLÓJA 2. – A MÁSODIK HULLÁM

Leírás

Koronavírus, COVID-19, világjárvány/pandémia, karantén, maszk, szkafander, távolságtartás, kijárási korlátozás, részleges vagy teljes lezárás (lockdown), PCR-teszt, szerológiai teszt, antigén gyorsteszt, alapbetegség, lélegeztetőgép, immunitás, nyájimmunitás, vakcina – erről szól az életünk a szinte egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott világban.Baji Anikó a járvány magyarországi első hullámáról vezetett Egy triage naplója – Harc a láthatatlan ellenséggel című netes naplóját néhány hónapja publikálta. A könyv elsősorban még a járvánnyal kapcsolatos félelmekről, várakozásokról szólt, hiszen az első hullám viszonylag enyhén érintette hazánkat.A folytatás egészen más olvasmány. A szeptemberben nekilendülő második hullám ránk rúgta az ajtót. A betegség beleette magát az életünkbe, az egészségügyi dolgozók pedig erejükön felül küzdenek a rájuk szakadó betegáradattal.A továbbra is a frontvonalban dolgozó Baji Anikó naplóját még írja az élet, a járvány; most a szeptember-október hónapokról szóló feljegyzéseket adjuk az olvasó kezébe. Akiket érdekel, hogy miként zajlik egy sürgősségi osztály munkája a koronavírus-vészhelyzetben, és szívesen látna néhány emberi arcot a járványról közölt szikár számadatok mögött, azok számára kihagyhatatlan olvasmány!

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,33  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ORSZÁGHÁZ KÖVEI – ORSZÁGHÁZI SÉTÁK

raktáron

9,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUKÁCS JÓZSEF

Kiadó

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

FERRUS MANUS – A GORGÓ

raktáron

16,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GUYMER, DAVID

Kiadó

TUAN KIADÓ

ALUDJ JÓL! – A KIS TÚLÉLŐKÖNYV

raktáron

8,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CROOS-MÜLLER, CLAUDIA DR. MED.

Kiadó

GABO KIADÓ

KÜLDETÉS – RÖPIRAT

raktáron

2,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ORBÁN VIKTOR

Kiadó

MAGYAR MERCURIUS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EGY TRIAGE NAPLÓJA 2. – A MÁSODIK HULLÁM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5