KÖNYVHETI LISTÁN SZEREPLŐ KÖTETSzívszorító és lebilincselő történet az Egy szál sárga rózsa című memoár. Minden mozzanata filmbe illő, pedig nem fikció, hanem Annak Koczak személyes beszámolója életének 1947 közepétől 1949 januárjáig tartó húsz hónapjáról. Ebben az időszakban zajlik Magyarországon a kommunista hatalmi berendezkedés, amely alig két évvel a második világháború vége után forgószélként dúlja fel ismét az emberek életét. Annáét is, akit emiatt nehéz választások elé állít az élet. Döntéseit egyedül kell meghoznia. A földműves ősöktől örökölt hite, erkölcsi tisztasága, egyenes és szilárd jelleme az egyetlen, ami iránytűként segíti eligazodni a világban.Az iskolából hazafelé tartva, a tavaszi virágokkal teliszórt mező szélén, az útszéli keresztfánál imádkozó diáklány, két héttel az érettségi vizsga előtt, már választott: inkább távolítsák el az iskolából, vegyék el tőle a továbbtanulás lehetőségét, minthogy aláírja a Mindszenty bíborost árulónak minősítő nyilatkozatot. Választania kell: marad a paraszti világban vagy megvalósítja álmait; a könnyebb élet reményében belép a kommunista pártba vagy hű marad hitéhez; az őszinte szerelmet választja vagy megalkuszik a sorsával. Végül élet és halál között kell választania: ki az, akiben megbízhat, ki az egyetlen ember, aki megmentheti.Több mint hatvan év után ismerhetjük meg két bátor és igaz ember rendkívüli küzdelmét, és regénybe illő szerelmi történetét. Emellett a könyv számos olyan történelmi információt is tartalmaz, ami még a történészek számára is meglepetés lehet.(Pászti Ágnes)A szerzőről:Anna Koczak (Tóth Anna, 1928, Balatonrendes) kétéves korától Nagykőrösön nevelkedett. A zűrzavaros politikai helyzet kényszerítette arra, hogy 1949. január 30-án elmeneküljön Magyarországról. Egy évig menekültként élt Ausztriában. 195054-ig Párizsban, a Sorbonne Egyetemen történelmet hallgatott. 1954. szeptember 4-én Stephen Koczak és Anna házasságot kötöttek az Egyesült Államokbeli Trentonban. 1954 októberétől 1956 végéig diplomáciai szolgálatban voltak Izraelben. Ezt követően 195759-ig az Egyesült Államokban, Washingtonban, 19601962-ig Nyugat-Berlinben, majd újra Washingtonban, ahol hosszú évekig éltek három lányukkal.
AZ EURÓPAI UNIÓ A VILÁGBAN UNIÓS KÜLKAPCSOLATOK A 21. SZÁZADBAN
9,17 € ÁFA-t tartalmazza
ERDÉLYBŐL JELENTIK
9,19 € ÁFA-t tartalmazza
“TIZENHÉT HATTYÚK” a kosárba helyezve. Kosár
EGY SZÁL SÁRGA RÓZSA – MEMOÁR
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,48 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
AZ ÉN EURÓPAI CSALÁDOM – 54 000 ÉV GENETIKAI ÖRÖKSÉGE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
12,38 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„EGY SZÁL SÁRGA RÓZSA – MEMOÁR” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.