EGY SZÁL SÁRGA RÓZSA – MEMOÁR

Leírás

KÖNYVHETI LISTÁN SZEREPLŐ KÖTETSzívszorító és lebilincselő történet az Egy szál sárga rózsa című memoár. Minden mozzanata filmbe illő, pedig nem fikció, hanem Annak Koczak személyes beszámolója életének 1947 közepétől 1949 januárjáig tartó húsz hónapjáról. Ebben az időszakban zajlik Magyarországon a kommunista hatalmi berendezkedés, amely alig két évvel a második világháború vége után forgószélként dúlja fel ismét az emberek életét. Annáét is, akit emiatt nehéz választások elé állít az élet. Döntéseit egyedül kell meghoznia. A földműves ősöktől örökölt hite, erkölcsi tisztasága, egyenes és szilárd jelleme az egyetlen, ami iránytűként segíti eligazodni a világban.Az iskolából hazafelé tartva, a tavaszi virágokkal teliszórt mező szélén, az útszéli keresztfánál imádkozó diáklány, két héttel az érettségi vizsga előtt, már választott: inkább távolítsák el az iskolából, vegyék el tőle a továbbtanulás lehetőségét, minthogy aláírja a Mindszenty bíborost árulónak minősítő nyilatkozatot. Választania kell: marad a paraszti világban vagy megvalósítja álmait; a könnyebb élet reményében belép a kommunista pártba vagy hű marad hitéhez; az őszinte szerelmet választja vagy megalkuszik a sorsával. Végül élet és halál között kell választania: ki az, akiben megbízhat, ki az egyetlen ember, aki megmentheti.Több mint hatvan év után ismerhetjük meg két bátor és igaz ember rendkívüli küzdelmét, és regénybe illő szerelmi történetét. Emellett a könyv számos olyan történelmi információt is tartalmaz, ami még a történészek számára is meglepetés lehet.(Pászti Ágnes)A szerzőről:Anna Koczak (Tóth Anna, 1928, Balatonrendes) kétéves korától Nagykőrösön nevelkedett. A zűrzavaros politikai helyzet kényszerítette arra, hogy 1949. január 30-án elmeneküljön Magyarországról. Egy évig menekültként élt Ausztriában. 1950–54-ig Párizsban, a Sorbonne Egyetemen történelmet hallgatott. 1954. szeptember 4-én Stephen Koczak és Anna házasságot kötöttek az Egyesült Államokbeli Trentonban. 1954 októberétől 1956 végéig diplomáciai szolgálatban voltak Izraelben. Ezt követően 1957–59-ig az Egyesült Államokban, Washingtonban, 1960–1962-ig Nyugat-Berlinben, majd újra Washingtonban, ahol hosszú évekig éltek három lányukkal.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,48  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TIZENHÉT HATTYÚK

raktáron

5,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ESTERHÁZY PÉTER

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

KÖSZÖNÖM, JÓL VAGYOK

raktáron

13,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PATKÓS FERENC

Kiadó

PATKÓS FERENC

ÁLLATKÖLYKÖK – ISMERD MEG A VILÁGOT!

raktáron

9,81  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

NÁPOLY ÉS AZ AMALFI-PART – BARANGOLÓ (2. KIADÁS)

raktáron

9,91  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LINGEA KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EGY SZÁL SÁRGA RÓZSA – MEMOÁR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5