LEKASZÁLT PACSIRTÁK
LEKASZÁLT PACSIRTÁK 7,00  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
ÉJJELI ÁRNYAK
ÉJJELI ÁRNYAK 12,81  ÁFA-t tartalmazza

EGY LÁNGOT ADOK, ÁPOLD, ADD TOVÁBB

Leírás

Reményik Sándornak, a hit és a kisebbségi helytállás költőjének állít emléket ez a kötet: a két világháború közötti időkben kibontakozott és kiteljesedett költői pályáját bemutató és elemző húsz tanulmánnyal. Előadásként hangzottak el ezek a kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány által 2000–2020 között, Erdély és Magyarország számos helyszínén (Kolozsvárt, Aradon, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szovátán, Óradnán és Radnaborbereken, illetve Budapesten, Pécsen, Debrecenben, Szegeden) ünnepi rendezvények keretében, hozzájárulva nem csak „a templom és iskola” költője emlékének ápolásához, hanem költészetének teljesebb megismeréséhez. A második részbe – szintén a rendezvények keretében elhangzott, vagy azokhoz kötődő – interjúk, vallomások, versek, levelek kerültek. A kötet egyben tanúsága az Alapítvány nemrég elhunyt, fáradságot nem ismerő elnöke, Essig József áldozatos munkájának is, amelybe betekintést nyújt a kötetben szintén olvasható bevezető az alapítvány immár 30 éves munkájáról. Ugyanakkor egy külön tanulmányból ismerhetjük meg Reményik Sándor családjának a felvidéki Dobsinára vezető történetét.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,82  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A BELÉNK ÉGETT MÚLT – ELENGEDÉS, MEGBOCSÁTÁS, ÚJRAKEZDÉS

raktáron

8,10  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

MINDEN NAPRA EGY MESE

raktáron

18,04  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

ZEHU

raktáron

18,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FORGÁCH ANDRÁS

Kiadó

JELENKOR KIADÓ

THE FUNNY THING ABOUT LOVE

raktáron

13,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ELLEN, TOM

Kiadó

MEN? KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EGY LÁNGOT ADOK, ÁPOLD, ADD TOVÁBB” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5