ELISABETH - A DINASZTIA ÁRNYÉKÁBAN
ELISABETH - A DINASZTIA ÁRNYÉKÁBAN 14,09  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
EGYIPTOM MESÉI
EGYIPTOM MESÉI 19,45  ÁFA-t tartalmazza

EGY IDEGBETEG EMLÉKIRATAI

Leírás

Daniel Paul Schreber 1842-ben született Lipcsében egy jómódú és élénk társadalmi életet élő nagypolgári család gyermekeként. 1863-ban jogi diplomát szerzett, majd bírói pályára lépett. Meredeken felfelé ívelő karrierjének csúcspontján, 1893-ban kinevezték a Drezdai Ítélőtábla tanácselnökének. Mindössze két hónappal az elnöki szék átvétele után idegösszeomlást kapott, és beköltözött a Paul Emil Flechsig által vezetett Lipcsei Egyetemi Idegklinikára. Állapota tovább romlott, rögeszmék alakultak ki nála, végül pedig hallucinálni kezdett és pszichózisba került. Félévnyi kezelés után gyógyíthatatlannak nyilvánították. Felesége kérésére állami gyámság alá helyezték és megfosztották jogaitól. 1894-ben átszállították a Pirna melletti Sonnenstein Gyógyintézetbe. Bár sokáig teljesen reménytelen esetnek tűnt, állapota 1897-től javulásnak indult. 1899-ben jogi úton megtámadta a rá vonatkozó gyámsági határozatot. 1901-ben egykori munkahelye, a Drezdai Ítélőtábla előtt önmagát képviselve megnyerte perét, visszakapta jogait, és kiköltözött Sonnensteinből. 1903-ban Lipcsében megjelentette Egy idegbeteg emlékiratai című munkáját, amelyben sorsának és eszméinek részletes bemutatása mellett hivatalos bírósági dokumentumokat, egy Flechsig professzornak címzett nyílt levelet és egy jogtudományos esszét is közreadott. A könyv eleinte kevés emberhez jutott el, így nem váltott ki komolyabb hatást, mígnem 1911-ben, Schreber halálának évében Sigmund Freud esettanulmányt nem publikált róla, amivel felvette az Emkékiratokat a nyugati eszmetörténet kánonjába. Schreber munkájával később számos jelentős gondolkodó foglalkozott, többek közt Jacques Lacan, Gilles Deleuze, Friedrich Kittler és Eric Santner. Esete a mai napig a legkülönbözőbb társadalomtörténeti, pszichoanalitikai, filozófiai és jogtudományi kutatások tárgyát képezi.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,81  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MI, KOCKÁK

raktáron

12,68  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHMÖLTZ MARGIT

Kiadó

HITEL KIADÓ

A PANASZ

raktáron

9,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROWE, LAUREN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

PAPÁS MAMÁS

raktáron

11,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PAVLOVITS MIKLÓS

Kiadó

ATLANTIC PRESS KFT.

BOHÓKÁS ÁLLATOK – SZÍNEZŐ

raktáron

8,30  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KREATÍV KIADÓ, MAROSVÁSÁRHELY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EGY IDEGBETEG EMLÉKIRATAI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5