EGY HÁLYOGKOVÁCS EMLÉKEI

Leírás

Körner Tamás a magyar komolyzenei élet egyik meghatározó alakja. Hályogkovácsnak tartja magát, akinek nincs zenei végzettsége, de két évtizeden át a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója volt, nem közgazdász, de a magyarországi direkt marketing és brandépítés úttörőjeként egyetemi tananyag, nem tanult zenetörténetet, de övé az ország egyik legnagyobb lemezgyűjteménye. A könyvben legemlékezetesebb személyes történeteit osztja meg velünk, olyan világŹsztárokról mint Yehudi Menuhin, Alfred Brendel, Solti György, Kiri te Kanawa, Martha Argerich, Kocsis Zoltán, Fischer Iván, turnékról, sikerekről és bukásokról, megható és mosolyogtató élményekről, koncerttermekről és fesztiválokról, támogatókról és rosszakarókról.Nagy érdeklődéssel olvastam hetente Körner Tamás „hályogkovács” blogjait: sok olyasmiről tájékoztatták olvasóit, amelyek meglepetésként szolgáltak. A Budapesti Fesztiválzenekar 1983-ban alakult, Tamás 1992-ben, az állandósuláskor vette át az együttes igazgatását. Eleinte rengeteg nehézséggel kellett szembesülnie, ezeket, ahogy a nemritkán humoros írásokból megtudjuk, nagyszerűen megoldotta. Kiváló kapcsolatai voltak nagy karmesterekkel és szólistákkal. Carlos Kleibert is sikerült meggyőznie, hogy apja emlékére adjon koncertet Budapesten. Kleiber ezt honorárium nélkül vállalta, de váratlan halála sajnos meghiúsította a fellépést. Nemegyszer sztárszólisták viselkedése okozott komoly bajokat, mindezeket Tamás hihetetlenül zseniálisan oldotta meg. Kitűnőnek találom, hogy olyan Magyarországon kevéssé ismert, de nagyszerű művészekről is ír, mint Rév Lívia és Rózsa Vera. Abban, hogy a Fesztiválzenekar világviszonylatban is az élvonalba került, fontos szerepe volt odaadó munkájának. Végtelenül örülök, hogy mindez most könyv alakban is megjelenik.Frankl PéterLondon, 2022. április A Budapest Fesztiválzenekar a világ tíz legjobb zenekarának egyike. A kitűnő zenészek és karmesterük, Fischer Iván mellett ehhez a kivételes ranghoz hozzájárult Körner Tamás egyedül-álló menedzseri munkája is. A könyv az elmúlt hónapokban hetente megjelent blogjaiból válogat. Az olvasó bepillantást nyer a kulisszák mögé, megtudunk sok érdekeset egy zenekar megalakulásáról, életéről, a sikerhez vezető útról. Megismerkedünk impresszáriókkal, fesztiváligazgatókkal, világhírű szólistákkal. Mindenkinek melegen ajánlom ezt a szellemesen, szórakoztatóan megírt, valós történeteket bemutató könyvet.Pauk GyörgyLondon, 2022. áprilisKörner Tamás aligha nevezhető hályogkovácsnak. Írásai szellemesek, szakavatottak és tanulságosak. Általuk betekintést nyerhetünk a Budapesti Fesztiválzenekar történetébe és munkásságába. Merem remélni, hogy a kötetnek folytatása is lesz. Schiff AndrásFirenze, 2022. áprilisTartalom:- Máglyahalál, avagy egy félbetört operakarrier- Aki kétszer született – Rév Lívia- A leghíresebb hulló falevél – Joseph Kosma- A próbaterem fantomja- A negyedóra, amely megváltoztatta a világot- Lemezek, avagy miért pont Ponty?- Aki Kossuthtal lett London díszpolgára – Rózsa Vera- Egy elmaradt megbékélés- Egy bakonyi vadász Salzburgban- A Mandarin órája- Egy kézcsók története – Yehudi Menuhin- Szabadtéri katarzis- Aki még Bagamérin is túltett – Hans Peter Blochwitz- A hegedűkészítés mesterdalnoka – Stefan-Peter Greiner- A szarvassá változott fiú – Solti György- Japán: ami a felszín alatt van- VV Iván és a brazil kommandósok- Egy magyarbarát arisztokrata – Lord Rothermere- Két fesztivál – London és Bad Kissingen- Dr. No – Rudolf Barshai- Szakszervezet a konnektorban- Egyszer fenn, egyszer lenn – Vlagyimir Szpivakov- A mázlista hegedűs, avagy mikor jöjjön a tűzijáték- A zsenialitás gyarlósága – Kocsis Zoltán- Lemondások, avagy mi köze Tót uramnak a csellóhoz- Aki utolsónak hagyta el a Titanicot – Kurt Sanderling- A bécsi zenekritikusokról, avagy hány keze van Martha Argerichnek?- Az államtitkár költő – Szőcs Géza- Egy utálatos sztár – Kiri Te Kanawa- Ida Haendel, a hegedű nagyasszonya- Kínai felhőcskék- Menekülés Rosenheimből- Búcsúzni tudni kell – Alfred Brende

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,04  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IDA ÉS GYULA

raktáron

10,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETRŐCZI ÉVA

Kiadó

KATICA KÖNYV M?HELY

GERSON-TERÁPIA

raktáron

17,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GERSON, CHARLOTTE – BISHOP, BEATA

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

TTT VOCABULARY ACTIVATOR 1 (MÁSODIK KIADÁS) B1-B2+ 1-11 FEJEZETIG

raktáron

12,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LX-0151-2 SZEKERES SZILVIA-SZÉNÁSINÉ STE

Kiadó

LEXIKA KIADÓ

A LEMENŐ NAP UTOLSÓ SUGARAI – 1. KÖTET

raktáron

25,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NASH, DOUGLAS E.

Kiadó

HAJJA BOOK KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EGY HÁLYOGKOVÁCS EMLÉKEI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5