ÉGŐ KASTÉLYOK – EGY GYERMEK ÉLETE A HÁBORÚ ALATT

Leírás

1939-ben, egy hónappal az ötödik születésnapom után, édesapám elhagyta Magyarországot és ezzel együtt engem is. Anya azt mondta, apucinak mennie kellett. Halálos veszélyben volt, mint tulajdonosa és kiadója egy, a nácik által akkoriban elkobzott újságnak, ezen kívül zsidó, aki náciellenes cikkeket publikált. Viszont anya semmit nem szólt arról a veszélyről, amely a kislányok, bátyák, az anyukák életét fenyegette emiatt – írta Dénes Magda Égő kastélyok – egy gyermek élete a háború alatt című csodálatos könyvében.Az önéletrajzi írás a szerző Budapesten, a II. világháború alatt megélt gyermekkorát, majd azt követően nyugat-európai menekültéveit örökíti meg.Az égő kastély metafora és szimbólum egyszerre. A kastély (a mesebeli) az elbeszélő kislányban – az őt és családját ért atrocitások miatt – a kötet végére az elveszett illúziók, a megsemmisült gyermekkor, a felejthetetlen szenvedések, az örök gyász égő jelképévé válik. Az égő kastély tulajdonképpen Magda saját lelke is, mivel az események egy okos kislány számára – aki még ráadásul sokáig naivan hisz egy racionalizálható világban – feldolgozhatatlanok.A szerző felnőtt korában sem tudta magát túltenni a történéseken. Ám egész életét végigkísérte a könyvbeli kislány (önmaga) fegyelme és iparkodása, hogy józan ítélőképessége minden helyzetben megmaradjon.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,81  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A KIRÁLYNŐ OLVAS

raktáron

12,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENNETT, ALAN

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

BÖLCSESSÉG 365 EGY TARTALMAS GONDOLAT MINDEN NAPRA

raktáron

16,63  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG – TALENTUM DIÁKKÖNYVTÁR

raktáron

5,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÓRICZ ZSIGMOND

Kiadó

AKKORD KIADÓ KFT.

GARNET FLATS (AZ EDEN CSALÁD 3.) – ÉLFESTETT

raktáron

17,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PERRY, DEVNEY

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉGŐ KASTÉLYOK – EGY GYERMEK ÉLETE A HÁBORÚ ALATT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5