A kötet két részből áll: Michalik Edmondját, amelyet a Cyrano keletkezésének története ihletett, maga a mű követi, Bognár Róbert és Várady Szabolcs könnyed, szellemes, végtelenülszórakoztató újrafordításában.Rostand Cyranója százhuszonhárom éve nem kerül le a színházak műsoráról. Csak egy évvel fiatalabb nála Ábrányi Emil magyar fordítása. Némelyik sora szállóigévé vált. Sokan úgy képzelik: jobb, mint az eredeti. De talán érdemes megnézni közelebbről ezt az eredetit. Kiderülhet, hogy a ma már kissé avíttas költői cicomák mögött eleven élet nyüzsög. Erről ad képet az új fordítás, és hogy minél pontosabb és elevenebb legyen, prózában. Cyrano azonban költő, és ez a színpadon is többször megnyilvánul. És költő az is, aki darabot ír róla. Az Edmond-ban gyakran szóba kerül, hogy Rostand nem is tud mást írni, csak verses színművet. A próza ezért mindkét darabban verssel váltakozik.Edmond Rostand, a fiatal drámaköltő eddig minden darabjával megbukott. A legendás Sarah Bernhardt azonban hisz benne, és beajánlja a kor másik színésznagyságának, Constant Coquelinnek, akinek darab kell. Rostand viszont két éve nem írt semmit. Honnan vegyen sebtében drámahőst? És ekkor nagy szerencséjére betéved Honoré úr kávéházába Az Edmond-t, melyet a Cyrano születésének története ihletett, 2016 szeptemberében mutatták be a párizsi Palais-Royal Színházban a szerző, Alexis Michalik rendezésében. A darab 2017-ben hét jelölésből öt Moliere-díjat nyert el, három év alatt több mint nyolcszázszor játszották az anyaszínházban és vidéki turnékon. A diadalmenet töretlenül folytatódik.Alexis Michalik (1982) színész, rendező, filmrendező, színmű- és regényíró. Lengyel festőművész apa és brit származású anya francia fiaként Párizsban nevelkedett. Tizenkilenc évesen már Rómeót játszotta, és rendezőként is fiatalon debütált. Harmadik írói alkotásából, az Edmond-ból, hatalmas színpadi sikere után a szerző rendezésében kiváló film is készült. Az itthoni bemutató sem marad el, Michalik darabját a debreceni Csokonai Színházi tűzi majd műsorára.
CONTROLLING ÉS FENNTARTHATÓSÁG
15,59 € ÁFA-t tartalmazza
A HORN-FOK
11,77 € ÁFA-t tartalmazza
EDMOND – CYRANO DE BERGERAC
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,47 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
PATANDZSALI JÓGA-SZÚTRÁJA – A KLASSZIKUS MAGYARÁZATOK TÜKRÉBEN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
20,12 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„EDMOND – CYRANO DE BERGERAC” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.