ÉDES JANKA – ÉLET EGY SZABAD KUTYÁVAL

Leírás

Csányi Vilmos etológusprofesszor megírta harmadik kutyája, Janka történetét is. Az érdekes és sokszor kacagtató epizódokból egy kíváncsi, érzelemgazdag, társas interakciókra alkalmas élőlény képe rajzolódik ki előttünk, akinek sajátos elgondolása van a világról. Janka husky őseit meg nem hazudtoló módon szabad kutya, aki nem pusztán eligazodik az őt körülvevő világban, de igyekszik saját ízlésének megfelelően formálni is azt. Csányi egy vérbeli tudós kíváncsiságával és nyitottságával jegyzi le kutyája kalandjait, hogy aztán bravúros könnyedséggel vezessen be bennünket az etológia kulisszái mögé, és világítson rá a megfigyelései mögött rejlő tudományos magyarázatokra.Csányi Vilmos etológus, akadémikus, író. Eredetileg vegyészként kezdett dolgozni, majd ő maga szervezte meg az ELTE-n az etológia tanszéket, amelynek vezetője is lett. Kutatásai középpontjában a kutya és az ember viselkedése, a biológiai és a kulturális evolúció kérdései állnak. Számos kötete jelent meg négylábú társainkról, illetve az ember viselkedéséről, hiedelmeiről és gondolkodásáról. Emellett szépíróként is sikeres.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,50  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

REVOLVE – FORDULAT- ÉLFESTETT

raktáron

19,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KHABRA, BAL

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

TELJESEBBÉ VÁLNI – ÖNFEJLESZTÉS, ÖNMEGVALÓSÍTÁS, ÖNMEGHALADÁS

raktáron

7,81  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

KOSZTOLÁNYI VELENCÉJE

raktáron

9,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHMAL ALEXANDRA (SZERK)

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

JÉG – RAJZOLTA TURI LILLA

raktáron

8,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DRAGOMÁN GYÖRGY

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉDES JANKA – ÉLET EGY SZABAD KUTYÁVAL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5