DZSO-HA-KJÚ – RITMUS, HATÁS ÉS JELENTÉS A HAGYOMÁNYOS JAPÁN NÓ-JÁTÉKBAN

A kínai eredetű dzso-ha-kjú ritmus lényege a fokozatosan, majd egyre erőteljesebben gyorsuló tempó, amely tetőpontját követően hirtelen véget ér. Hatása tetten érhető a legtöbb hagyományos japán előadó-művészetben, így a bugaku táncdrámában, a kabuki-színházban és a bunraku bábszínházban is, de a legnagyobb hatással kétségkívül a hagyományos középkori nó-játékra van, amelyet Zeami Motokijo és apja, Kan’ami Kijocugu alapítottak a 14. század második felében. Későbbi kommentátorok adottságként, színházi közhelyként tekintettek rá, ma pedig már hallhatjuk japán filmekben és a legújabb animációs alkotásokban is. Azt viszont, hogy a dzso-ha-kjú pontosan milyen hatást gyakorol a nézőre, sokáig nem járták körül, ahogy azt sem, hogy ez a hatás milyen jelentéssel bírhat a hagyományos japán nó-játék kontextusában – és azon kívül. Jelen kötet pontosan erre tett kísérlet: bemutatni, hogy a dzso-ha-kjú miként határozza meg a nó-játék zenéjét, szövegét, minden mozdulatát a legyező egyszeri felemelésétől a legösszetettebb koreográfiákig. Zeami mester tanításaira és a zen buddhizmus főbb eszméire támaszkodva keresi a választ arra, hogy mi is pontosan ez a hatás? Mit jelenthet? És miért nevezheti Zeami a dzso-ha-kjút az élet ritmusának?