Én az öregfiúkból lettem profi játékos. Harmincnyolc éves voltam, amikor egy ausztriai teremtornán az újpesti veteránokkal futballoztunk, és annyira jól ment a játék, hogy az osztrák másodosztályban szereplő 1. Simmeringer SC szerződést ajánlott nekem. Ami nem sikerült aktív játékosként, az sikerült a visszavonulásom után: hivatalosan is a futballból éltem. Előtte Újpesten papíron a Belügyminisztérium alkalmazottja voltam. Azért kaptam a bérem, mert napi négy órában bejártam a rendőrségre, ahol a nyomozóosztályon üldögéltem.A mi időnkben nem lehetett bevezetni a profizmust, mert azt összeegyeztethetetlennek tartották a szocializmussal. Éppen ezért mi szórakozásként gondoltunk a labdarúgásra, míg a nyugat-európai sztárok hivatásként tekintettek rá. Ez döntött a Bayern München és a Juventus elleni BEK-meccseken? Részben igen.Spanyolországban értettem meg, mi a profizmus, amikor edzőként figyeltem, hogy milyen kőkeményen aprították egymást a játékosok az edzésen. Én olyan közegből jöttem, ahol a hétvégi meccsek előtt már lazítottunk, a spanyolok meg úgy játszottak, mintha az életük múlt volna rajta. Miért? Mert az volt a tét, hogy a hétvégén ki kerül be a kezdőcsapatba. Nekik ez volt a szakmájuk, ezért kapták a pénzt. Ott jöttem rá, hogy a futball nemcsak játék, mint nálunk, hanem szakma. Senkit sem kellett nógatni, senki sem lazsált. Óriási ambíció volt bennünk. Ez az igazi profizmus.Eközben minket amatőrnek hívtak, de profin tudtunk futballozni
DUNBRIDGE AKADÉMIA BÁRKI
15,23 € ÁFA-t tartalmazza
DUBAJ - BARANGOLÓ (2.KIADÁS,ÚJ BORÍTÓ)
11,08 € ÁFA-t tartalmazza
“GYŐZTESEK MOSOLYA – A FOGAK SZEREPE AZ ERŐ, AZ EGYENSÚLY ÉS A TELJESÍTMÉNY OPTIM” a kosárba helyezve. Kosár
DUNAI II, A PROFI
Leírás
Kategóriák: MEMOÁR,NAPLÓ,INT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
36,64 € ÁFA-t tartalmazza
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
EGY VILÁGRASZÓLÓ TÖRTÉNET – AZ 1956-OS MAGYAR MENEKÜLTVÁLSÁG KÉZIKÖNYVE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,11 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„DUNAI II, A PROFI” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.