DRACUL

Leírás

A Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak. 1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek… Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik. A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,81  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

50 GYÉMÁNT-PORTRÉ

raktáron

7,77  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SPRINTER KFT.

ANGRY BIRDS SZTELLA NAPLÓK – SZTELLA VILÁGGÁ MEGY!

raktáron

3,84  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

JCS MÉDIA KFT

LEHET, HOGY TÉVEDEK

raktáron

13,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LINDEBLAD, BJÖRN NATTHIKO

Kiadó

CARTAPHILUS KÖNYVKIADÓ

OPUS MIXTUM – TANULMÁNYOK A FIATAL MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZEK VIII. KONFERENCIÁJÁNAK EL

raktáron

10,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÁRVAI-JÓZSA KITTY (SZERK.)

Kiadó

HUN-REN BTK MŰVÉSZETTÖRTÉNETI INTÉZET

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„DRACUL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5