DR. ARROWSMITH – EGY ORVOS REGÉNYE

Leírás

A fiatal orvos, dr. Martin Arrowsmith élete végeérhetetlen dilemmával telik: orvosként gyógykezelje a rászorulókat az anyagi és társadalmi előrejutása érdekében, vagy a fáradságos és szerény megélhetést biztosító laboratóriumi kutatómunkát válassza a betegségek leküzdésére az egész emberiség üdvére? Akárhogy is dönt pályája során, az egyetem falai között, kis- és nagyvárosban praktizálva, klinikai specialistaként, majd rangos egészségügyi intézmény vezetőjeként, egyre csak meg nem értéssel, elégedetlenséggel, rosszakarattal, nyerészkedő tudatlansággal és puszta emberi ostobasággal kénytelen hadakozni. A magánéletében, a nőkkel való viszonyában – a hűség és a vágy között – hasonlóképp ingadozó doktort végül hatalmas kihívás elé állítja a sors: egy pestisjárvány dúlta karibi sziget lakosságát kell megmentenie az általa feltalált szérummal. Emberek ezreinek élete függ attól, hogy ne csupán kísérleti patkányként tekintsen rájuk oltóanyagának remélt sikere érdekében. A Nobel-díjas szerző már megírása idején klasszikusként emlegetett, szatirikus és humoros, egyben mélyen humánus – a gyógyászat és a gyógyszeripar etikai vonatkozásai miatt ma is igen aktuális – élet- és társadalomrajzát Schöpflin Aladár értő és stílusos fordításában olvashatjuk magyarul.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,00  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VÁGJ ÉS RAGASSZ! KÉSZÍTS ÁLLATKERTET!

raktáron

5,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LENGYEL ORSOLYA[SZERK.]

Kiadó

ROLAND KIADÓ

BARÁTAIM, A JÁRMŰVEK 2. – MINDENT TUDOK A VASÚTRÓL!

raktáron

3,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KORDA, STEFFI – DÖRING, HANS-GÜNTHER

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A TERMÉSZETI TŐKE – A MINKET KÖRÜLVEVŐ VILÁG ÉRTÉKE

raktáron

21,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DASGUPTA, PARTHA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

BATMAN: HÁROM JOKER

raktáron

9,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JOHNS, GEOFF – FABOK, JASON

Kiadó

FUMAX KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„DR. ARROWSMITH – EGY ORVOS REGÉNYE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5