DÉÉÉVID, ARANYAPÁM!

Ki ír manapság tájleíró költeményt? Például Jóna Dávid. Merészel korszerűtlen lenni. Miközben verseiben folyamatos párbeszédet folytat a költő elődökkel, Pilinszky Jánossal, Dsida Jenővel, József Attilával, Ady Endrével, Szabó Lőrinccel, a kortárs költők műveit is rendre játékba hozza. Mer komoly, sőt, végtelenül szomorú is lenni, és nem riad vissza a regiszterek frivol keverésétől sem. De a humor sem áll tőle távol: úgy fogalmaz meg társadalomkritikát, például a Szleng című versben, hogy közben teli szájjal nevetünk. Az Ostromnapló-ciklusban mindnyájunk számára ismerős helyzeteket ragad meg az utóbbi évek karanténnal, halállal, és képtelen, abszurd helyzetekkel teli világából. Nem állom meg, hogy fogyókúrás receptjét, lévén magam is gyakorló fogyókúrázó és versfogyasztó, ide ne másoljam: „Fogyókúrázni kéne / nem növelni feneket / eldöntöttem, hogy a nutellához / nem eszek több kenyeret." Jóna Dávid fittyet hány a szabályokra, vagy átalakítja azokat, de talán éppen ettől olyan üdítő, amit ír. Költészetére is igaz, amit Az ostrom 564. napja című versben állít: „Szabálykövető vagyok. Ha dupla záróvonalon fordulok meg, akkor is indexelek.” Szóval, nem mi vagyunk őrültek: a vers jön szembe teljes sebességgel, hogy eltaláljon bennünket. (Tóth Krisztina)