“…DE MÉG SZEBB A SZÍNHÁZ” – ÍRÁSOK BELITSKA-SCHOLZ HEDVIG EMLÉKÉRE

Leírás

Belitska-Scholtz Hedvig azok közé a szabad szellemekközé tartozott, akiknek nagyságát nem a doktori címek adják,hanem az a légkör, melyet varázslatos lényük sugároz.Német–művészettörténet, majd olasz szakos diplomával1969-ben a Magyar Színházi Intézet szcenikai gyűjteményébenkezdett dolgozni. 1980-tól élete végéig az OrszágosSzéchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárát vezette.Nemzetközi kitekintéssel és tájékozódással nagyszabásúelképzelésekkel fogott munkához, a meglévő értékekmegtartásával, de újító szándékkal, nagyralátó tervekkel.A pest-budai német színjátszás komplex bibliográfiájánakmunkálataival elindított egy olyan kutatást, melynekmentén folytatható a magyar színjátszás teljes feltérképezése.Mint művészettörténész-színháztörténészt kezdettől a színházi látvány foglalkoztatta.A barokk, klasszicista és romantikus díszlettervek összegyűjtése és a 19. századiszínházi grafikai anyag feldolgozása után kezdődött a Nemzeti Színház díszlet- ésjelmez-inventáriumainak kutatása. Nagy álma volt a szcenikai gyűjtemény kincseinekbemutatása a Műcsarnokban, de tervéből csak az Oláh Gusztáv életművét reprezentálókiállítás valósult meg az Ernst Múzeumban. Polihisztor elődjéhez, a könyvgyűjtő ésmecénás Jankovich Miklóshoz hasonlóan – akinek életművéről tanulmánykötetet szerkesztett–, gyarapítani szerette gyűjteményét. Színházi könyvtárak és irattárak, korszakosjelentőségű díszlet- és jelmeztervezői életművek, színlapok, fényképek, hagyatékokkerülhettek a gyűjteménybe a világ minden tájáról. Felvázolta egy színházi topográfiatervét, de ezt már egy következő generáció számára.Hedvig, a homo theatralicus elment. (Vagy el se ment?) A színház elbűvölte, szerette,csodálta, de kritikusan szemlélte. Gyűjteményi és színháztörténeti koncepciójának lenyomatátvégérvényesen a könyvtár Színháztörténeti Tárának példaértékűen gazdagítottgyűjteményén hagyta. Életműve, gondolatai, szellemisége és az emlékkötet csonkacíme a fentiek ismeretében válik érthetővé és teljessé: „Nagyszerű ez a gyűjtemény…”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,04  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HATÁRTALAN KERETEK – ZSÁKUTCA A VÉGTELEN SZABADSÁG?

raktáron

21,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLDOVÁN ANDRÁS

Kiadó

21. SZÁZAD KIADÓ

HÍV A VADON! – FEDEZD FEL A VILÁGOT! ( ÓRIÁS CSIKI-CSUKI ABLAKOKKAL)

raktáron

13,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEEEASEKERA, REBECCA

Kiadó

CSENGŐKERT KÖNYVKIADÓ

TÚLÉLŐK

raktáron

9,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FURNIVALL, KATE

Kiadó

I.P.C. KÖNYVEK KIADÓ

RINGATÓ – PIROS KÖNYV – HETVENHÉT MAGYAR NÉPDAL

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRÓH ILONA

Kiadó

RINGATÓ KÖNYV KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„“…DE MÉG SZEBB A SZÍNHÁZ” – ÍRÁSOK BELITSKA-SCHOLZ HEDVIG EMLÉKÉRE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5