A Somló-hegy lábánál, Felsőiszkázon született, az idén 80. esztendős költő, Ágh István szociográfiát írt. Szülőföldje múltját és jelenét mutatja be, furcsa módon annak címezve írását, aki e régiónak nagy szülötte volt, Berzseni Dánielnek. Ő a címben is szereplő Dani uraság.Szülőföldemet növesztvén kezdtem ezt a könyvet, Berzsenyi szeretetében. Kemenesalja, gyerekkori ablakomból látva is, fölfedezetlen tájam. Most már budapesti vonatjeggyel érkeztem hozzá és Berzsenyihez, Dani urasághoz. Tapasztalataimat a költőnek mondom el, neki beszélgetek jelenről, múltról, a lehetséges jövőről: mi van ott, miként élnek, gondolkodnak földijei?Efféle írásban legfőbb kalauzom a szeretet otthonossága: elvezet a szívekhez, eltölt kedéllyel, bizalommal és jóakarattal.Az élet melegét szándékoztam közvetíteni, mely inkább fölfedezésre vár mostanában, mint a szociográfia hagyományos tárgyai. Adataim e könyv megjelenésére elavulhatnak, de az emberi természet múltból jelenbe torkolló története időálló. Miként válaszol a kihívásra, a tisztességes megmaradásért miként cselekszik? írta művéről a szerző. Az adatok valóban már nem ugyanazok, mint 35 évvel ezelőtt, de maga az írás időtlenné vált mondanivalójával és nyelve szépségével. Az aktualitást a kötet végén található Utószó interjúban találjuk, melyet 2018-ban Ekler Andrea készített a nemzet művésze szerzővel.
DO YOU KNOW HOW THINGS ARE MADE?
10,25 € ÁFA-t tartalmazza
DANIEL - ÜDV ÚJRA ITTHON, ÉDESEM!
9,74 € ÁFA-t tartalmazza
DANI URASÁGNAK
Leírás
Kategóriák: EGYÉB, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,08 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
KATALIN WALESI HERCEGNÉ – EGY LEENDŐ KIRÁLYNÉ ÉLETRAJZA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
14,46 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„DANI URASÁGNAK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.