CZIGLER GYŐZŐ – AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI

Leírás

Czigler Győző a dualizmus korának sokat foglalkoztatott és befolyásos építőművésze volt. Apja, ifj. Czigler Antal, Arad főépítésze mellett már gyermekkorától ismerkedett jövendő hivatásának rejtelmeivel. Akadémiai tanulmányait Bécsben végezte, Theophil Hansennek, az ókori görög alapú neoreneszánsz mesterének növendékeként. Lelkesedett az antikvitás iránt, s mivel ez építőművészetében is megnyilvánult, 1887-től kinevezték a Magyar Királyi József Műegyetem ókori építészeti tanszékének oktatójává. A konzervatív irányt képviselte, a neoreneszánsz formavilág mellett egész életműve során kitartott, ugyanakkor az 1890-es évektől a neobarokk, a századfordulótól pedig a bécsi szecesszió egyes motívumai is feltűntek művein. Kiváló kapcsolati rendszerének és elismertségének köszönhetően jelentős állami és egyházi megbízásokat teljesített, a történelmi Magyarország területén iskolák, templomok, törvényszéki paloták, egyéb köz- és lakóépületek sora dicséri keze munkáját. Fiatalon, ötvenöt évesen hunyt el, s félbehagyott terveit – köztük a fő műveként számontartott Széchenyi fürdőt – már irodavezetője, Dvořák Ede és barátja, Gerster Kálmán véglegesítették. Bár figyelemre méltó termékenységének és városképileg hangsúlyos, művészi szempontból igényes munkáinak köszönhetően Czigler jelentősége a korszak magyar építészetén belül vitathatatlan, életművének monografikus feldolgozása sokáig váratott magára.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

39,41  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

JÁTSZADOZÁSOK KORA – ERDÉLYI GYEREKKOROM REGÉNYE

raktáron

9,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FLORIAN, CLAUDIU M.

Kiadó

VINCE KIADÓ

A BOLDOGÍTÓ SOHA!

raktáron

16,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PAINTER, LYNN

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

KUKUCS KÖNYVEK – MERRE VAGY, MAMA?

raktáron

5,56  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

WÄLDER GYULA – AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI

raktáron

40,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PAÁR ESZTER

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CZIGLER GYŐZŐ – AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5