CSODAKEDD, RÉMSZERDA

Tandori újabb művészetében a prózai kifejezés, mint az ön-élet rajzát legtermészetesebben fordító gyakorlat fokozott jelentőségre tett szert. Külön szerencse, hogy e tevékenységéhez az 1990-es évek elején megtalálta/kifejlesztette mára védjegyévé vált kísérleti műfaját, evidenciatörténeteit. Azóta – mondhatni – minden megszólalása erre a formailag képlékeny, de a szövegvilág háttérindítékát kivételes erővel képviselő előzményre tekint vissza. Míg az egyedi alkotások új és újabb evidenciatörténetekként olvashatók, addig az életmű tömbbévált egysége mindinkább egy bevégezhetetlen evidencia-regény kísértését tartalmazza. Az itt olvasható művek is egyszerre szolgálnak a részértékű lejegyzés aktualitásaival és a terv-teljességet maga előtt görgető vállalkozás tanulságával. A „csüggedések, szent meggyőződések”, listák és emlékek mögül végig jól kivehető a ritkán fölhangosított, legszebb vallomás szólója: „Létét nem titkoló létezés: íróság volt a lét-ígéretem, és ennek megfelelően éltem.” Enn