CSIRKÉK ÉS CSAJOK

Leírás

Három nemzedék. Két csirkesütöde. És egy recept, amitől minden a feje tetejére áll. Egy kansasi kisvárosban Mimi csirkesütödéje immár száz éve verseng Frannie csirkesütödéjével, hogy ki kínálja a finomabb rántott csirkét, és ebből kifolyólag a két vendéglő tulajdonosai közötti viszály is száz éve tart. Ez senkit nem visel meg annyira, mint Amandát, a harmincöt éves, özvegy fiatalasszonyt, aki gyermekkorától segített az édesanyjának Mimi csirkesütödéjében, egészen addig, amíg botrányos módon feleségül nem ment a vetélytársuk fiához, és el nem kezdett Frannie csirkesütödéjében dolgozni. Amanda, hogy fellendítse a forgalmat, jelentkezik a Főzd le! valóságshow-ba, amelyben éttermek versengenek a százezer dolláros fődíjért. Ekkor még nem gyanítja, hogy ezzel igazi csirkecsatát indít el…„Elbűvölő, humoros, kedves történet két nővér közötti rivalizálásról és kötődésről.”Reese Witherspoon„Magával ragadó történet családról, megbánásról és újrakezdésről. Dell’Antonia egy valóságshow vicces szatírájába ágyazva mesél lelki problémákról, házassági válságról, megvalósításra váró álmokról. Az elejétől a végéig rendkívül élvezetes olvasmány.” Booklist„Olyan ez a könyv, mint a vasárnapi ebéd: meleg, emlékezetes és teljesen egyedi. Imádtam.”Laura Zigman

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,10 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FEKETÉBŐL ARANY – A KÖNYV VARÁZSEREJE BENNED REJLIK

raktáron

12,31 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MADARÁSZ HAJNALKA

Kiadó

MADARÁSZ HAJNALKA

ELVEIMHEZ HÍVEN, KONOKUL

raktáron

9,40 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOHÁR PÁL

Kiadó

LEXICA KFT.

A BARÁTSÁGOS ÓRIÁS – HANGOSKÖNYV –

raktáron

9,43 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DAHL, ROALD

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ / MOJZER KIADÓ

VÉSZHELYZET A STADIONBAN – SZAMBA CSAPAT

raktáron

5,56 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LENK, FABIAN

Kiadó

FABULA STÚDIÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CSIRKÉK ÉS CSAJOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5