CSILLAGÁLLÁS – TANULMÁNYOK, KRITIKÁK

Leírás

Ebben az esszégyűjteményben huszadik és huszonegyedik századi magyar költőkről és műveikről kialakult gondolataimat szeretném a versolvasókkal megosztani. Kritikusmestereim közül Halász Gábort idézem: „Legigazabb méltatás a kommentár” – s ezt én így értelmezem: a műkritika irodalmi műfaj; a művekből származó esztétikai és etikai értékek beillesztése a szakmai tájékozódásba és a közművelődésbe. Születésük sorrendjében a költők így követik egymást a kötetben: Illyés Gyula, Kálnoky László, Tornai József, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, Tőzsér Árpád, Sutarski Konrád, Baranyi Ferenc, Ágh István, Szilágyi Domokos, Tandori Dezső, Kiss Anna, Tamás Menyhért, Sumonyi Zoltán, Benkő Attila, Szepesi Attila, Baka István, Baka Györgyi – Oláh Tamás, Orosz István, Markó Béla, Pintér Lajos, Böszörményi Zoltán, Babics Imre, Csontos János, Hegyi Botos Attila. Az 1981-ben megjelent, Élménybeszámoló című, első verselemzés-gyűjteményem óta ez a tizennegyedik költészetkritikai könyvem. A költészet társadalmi hivatásáról nem akarok újabb elméletet gyártani, de azokkal tartok, akiknek költészete ma is a szépség és igazság állócsillagához igazodik. Alföldy Jenő

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,69  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A KOSÁRKÖTŐ ÉS AZ ISTEN

raktáron

19,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P. SCHMIDT MÓNIKA

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

LELKEK LABIRINTUSA

raktáron

22,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUIZ ZAFÓN, CARLOS

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

MANTYUSOK – MICSODA BULI!

raktáron

8,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOSNYÁK VIKTÓRIA

Kiadó

TINTATÓ KIADÓ

A SÖTÉT SZOBA – A MIGRÉN TÖRTÉNETE – A GYÓGYULÁS NYOMÁBAN

raktáron

12,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SVEDHEM, CELIA

Kiadó

HELIKON KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CSILLAGÁLLÁS – TANULMÁNYOK, KRITIKÁK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5