CSIGAHÁZ

Leírás

A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, igazi irodalmi szenzáció. 2018-ig úgy tudtuk, hogy Szabó Magda költőként kezdte pályáját, és első prózai műve az 1958-ban megjelent Freskó volt. Ám a hagyatékból előkerült két iskolai füzet, kockás borítójukon a Csigaház címmel, az 1944-es évszámmal és SzM szignóval.Ez a két füzet, amelyek miatt újra kellett írni a magyar irodalomtörténetben a Szabó Magda életéről és munkásságáról szóló fejezetet, egy 1939-ben, Bécsben játszódó kisregényt rejt. Zaklatott fiatal lány érkezik a Csigaház nevű panzióba. Júlia Budapestről menekült az osztrák fővárosba. Odahaza megrázó élményben volt része: rajtakapta fiatal mostohaanyját, Dollyt és szeretőjét, Dorner András ügyvédet. Júlia felháborodása és kétségbeesése hatalmas, mert ez idáig abban a hitben élt, hogy Dorner az ő kedvéért jár a házhoz. Azt reméli, hogy a Csigaházban menedéket és nyugalmat talál, ám a panzióban is „veszedelmes viszonyok” bolygatják fel a mindennapok megszokott rendjét: Edmund von Graff, egy elszegényedett arisztokrata család utolsó sarja és a kikapós szépasszony, Schoberné botrányos kapcsolata. A politikai helyzet is nyugtalanító, hiszen a Burgon már horogkeresztes zászló leng. A Csigaház egyik lakójához sorra érkeznek a gyanús idegenek, és a németek is egyre jobban érdeklődnek a panzióban megforduló személyek iránt.A szerelmi és politikai szálból biztos kézzel összeszőtt kisregényt bizonyára Szabó Magda 1935 és 1938 közötti bécsi tartózkodásainak élményei ihlették. A fordulatos történetet olvasva tanúi lehetünk, hogy a költő Szabó Magdával egy időben hogyan születik meg a prózaíró. Hogyan talál rá saját hangjára, hogyan dolgozza ki írói módszerét. A sokféle érzést, hangulatot egybesűrítő mű már magán viseli írásművészetének jellemző jegyeit: kivételes megfigyelőképességét, ábrázolókészségét, atmoszférateremtő erejét. A Csigaház olvasója kivételes felfedezés és kivételes irodalmi élmény részese lehet.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,58  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LADY SOPHIA SZERETŐJE – BOW STREET – RUNNERS 2.

raktáron

15,35  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KLEYPAS, LISA

Kiadó

GABO KIADÓ

A SZERETET ÖRÖME – A KERESZTÉNY ÉLET TEOLÓGIÁJA AZ ORDO AMORIS FÉNYÉBEN

raktáron

18,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GERARDI, RENZO

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

PILISI KERENGŐ – ŐSÖK ÚTJÁN JÁRVA 1. (SORSKÖNYVEK)

raktáron

9,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUKÁCS ZOLTÁN GÁBOR

Kiadó

LUKÁCS ZOLTÁN GÁBOR E.V.

RAMSZESZ 80 GYEREKE

raktáron

9,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAJOROS NÓRA

Kiadó

CSIMOTA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CSIGAHÁZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5