CSEHOV-ÚJRAÍRÁSOK

Leírás

Kötetünk a Közelítések – Közvetítések – A. P. Csehov című monográfia folytatása. Szerzőink továbbgondolkodnak a csehovi poézisről, új területet nyitva meg az elemzések tárgyául: jelen esetben azoeuvre újraírásaiként értelmezhető szövegek felé irányul a figyelem. A magyar russzisztika,anglisztika és irlandisztika képviselői a legkülönbözőbb naratívákat – irodalom, színház, film –vizsgálják azzal a szándékal, hogy az orosz író szövegeinek produktív jelenvalóságát láthatóvátegyék, Ilyen módon képezi egy-egy interpretáció középpontját és szerepel a formális síkon túl isegybefüggő szövegtérben egymás mellett Borisz Akunyin, Stephen Daldry, Janusz Glowacki,Slawomir Mrozek, Thomas Kilroy, Lászlóffy Csaba Ljudmila Petrusevszkaja és Ljudmila Ulickajaművészete. Az előző kötetünk nyomdokain haladunk azzal a szerkesztési elgondolással is, miszerintaz irodalmi szöveg értelmezését befolyásoló fordítás jelentőségével foglalkozunk. A tudományosmonográfia lehetőségeihez mérten megpróbáljuk szemléltetni is a jelenséget, a legújabb színpadihasználatra szánt magyar Meggyeskert-verzió, Ungár Júlia szövegváltozatának közlésével.A kötetünkben olvashatóak Goretity József tolmácsolásában Ljudmila Petrusevszkaja és GalinaScserbakova egyaránt A kutyás hölgy címet viselő novellái is, amelyek korábban még nem jelentekmeg.Regéczi Ildikó

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,21  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CSILLAGLUGAS ALATT

raktáron

6,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ ESZTER

Kiadó

KAIROSZ KIADÓ

KUKUCS KÖNYVEK – MIT HALLOK?

raktáron

5,57  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

MI NŐK – 9 PSZICHOLÓGIAI ÉS SPIRITUÁLIS ESZKÖZ, AMIRE MINDEN NŐNEK SZÜKSÉGE VAN

raktáron

18,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANDERSON, GILLIAN – NADEL, JENNIFER

Kiadó

GOOD LIFE BOOKS

MINT A VÍZ

raktáron

8,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CANALEJO, PEPE

Kiadó

APOSZTRÓF KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CSEHOV-ÚJRAÍRÁSOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5