Egy Magyarországon eléggé szokatlan műfaj: az űrhorror egyik alapvető művét tartja kezében az olvasó. Igaz, csak az eredet kozmikus utána a történet már nagyon is a Földön játszódik. Ismeretlen helyről hoznak egy emberfejnyi kődarabot az űrből. Mire az űrhajós hazaér a Földre, életét veszti. Senki sem tudja, honnan származik a kő, és azt sem, milyen tragikusan mágikus tulajdonságai vannak A követ az űrkőzet-gyűjtők adják-veszik, lopják rabolják, csalják ki egymástól. Akárkinél van, az illető halálos veszélybe kerül. A rejtélyes és hajmeresztő halálesetek kinyomozását egy női detektívre bízzák, aki hamarosan az űrbéli halál nyomába ered. De ő sem tudja megakadályozni, hogy a kő tulajdonosai a legszörnyűbb módokon vegyenek búcsút az élettől. Csak a regény végefelé derül ki, hogy a követ egy földönkívüli civilizáció mozgatja és az lép fel az igazságosztó szerepében A magányos beavatott mint szinte az egyetlen bűntetlen földlakó megmenekül, a kő pedig folytatja útját A regény bővelkedik a meglepő fordulatokban. Olyan haláloknak leszünk tanúi, amelyeket eddig sem filmekben nem láttunk, sem könyvben nem olvashattunk. Mindenki attól retteg, ami a lelkében lapul. És a kő pontosan ismeri minden tulajdonosa múltját, hajlamait és bűneit
AZ ANALFABÉTA AKI TUDOTT SZÁMOLNI -
15,60 € ÁFA-t tartalmazza
PÁRKERESŐ - FEJTÖRŐ MATEMATIKA ALSÓSOKNAK
10,32 € ÁFA-t tartalmazza
CSAPÁS AZ ŰRBŐL
Leírás
Kategóriák: LEKTUR,KRIMI,FANT, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,99 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„CSAPÁS AZ ŰRBŐL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.