CIGÁNY LÉTÉRE

Leírás

Kristian Novak regénye műfaji értelemben krimi, középpontjában egy rejtélyes, embertelenül brutális leszámolás áll, és a nyomozás folyamata. A felzaklató történet négy elbeszélő vallomásaiból áll össze, akik mindnyájan „szökésben” vannak. A kurd Nuzat családját odahagyva Moszulból Calais-ba tart, a lakóhelyét feldúló iszlám terrorizmus elől menekül. A negyvenéves Milenának, válása és állása elvesztése után, vissza kell térnie szülőfalujába, Sabolščakba. Itt ismerkedik meg a húszéves cigány fiúval, Szandival, aki a nyomorból és a kiszolgáltatottságból próbál kiutat keresni egy jobb élet felé. Plančić, a zágrábi rendőrség PR-osa akarva-akaratlan csöppen bele a nyomozásba, viszolyog a piszkos politikai játszmáktól, de maga sem mentesülhet a helyzettel való sorozatos megalkuvástól. A négy ember sorsa összefonódik a határszéli Muraközben, Európa közepén, egy kis faluban. Marginális emberekből hús-vér hősök lesznek, akik történetükön keresztül egész valójában megmutatják az őket körülvevő világot, benne az üldözöttséget, a kiszolgáltatottságot, az előítéletek béklyóját.2016-ban a könyv elnyerte az év regénye címet Horvátországban.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,90  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZERELEM VILLÁMCSAPÁSRA

raktáron

18,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MILLER, HOLLY

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

THE ATLAS PARADOX – AZ ATLAS-PARADOXON

raktáron

22,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BLAKE, OLIVIE

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A SZFINX TITKA – MINDENTUDÓK KLUBJA 3.

raktáron

11,36  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

HARRY POTTER ÉS AZ ELÁTKOZOTT GYERMEK – FŰZÖTT

raktáron

16,20  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CIGÁNY LÉTÉRE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5