CIAO, ITÁLIA! – 50 ÉRDEKESSÉG OLASZORSZÁGRÓL

Leírás

Egy gőzölgő olasz kávé mellett jó olasz bort kortyolva egyszer csak az elveszett Atlantiszon találjuk magunkat: megcsodáljuk Leonardo strucctojását, miközben körülöttünk égnek a máglyák, magával ragad bennünket a középkori lovasverseny színes kavalkádja, s persze úsznak a gondolák, süvítenek az autó- és a motorcsodák…Playboyok, világmegváltó filozófusok, szenvedélyes szerzetesek, reneszánsz kurtizánok, zsenik és kalandorok lakják Bárkányi Noémi könyvének lapjait. Szó van itt a fekete-piros egyenruhás carabinierikről vagy a rettegett Vörös Brigádok terrorszervezetről épp úgy, mint az itáliai művészetről, az építészet és a kultúra rejtélyeiről, az olasz nyelvről és a legendás dizájnról. Számos érdekesség, kuriózum, történelmi pletyka és regénybe illő valós történet elevenedik meg a hamisítatlan olasz hangulatot idéző kötetben.Mivel érdemelte ki Vivaldi az il prete rosso, azaz „vörös pap” nevet? Milyen is az a híres perugiai sótlan kenyér, amelyet állítólag Dante is említ levelezésében, sőt az Isteni színjáték Paradicsomot leíró részében is felbukkan? Bárkányi Noémi – egy Olaszországgal foglalkozó népszerű blog szerkesztője és szerzője – félszáz ilyen és ezekhez hasonló kérdés megválaszolására vállalkozik kötetében, hogy másokat is közel hozzon rajongása tárgyához: Itáliához – és teszi mindezt közérthetően, tudományos apparátus nélkül, könnyed, szórakoztató stílusban.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

22,16  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VÁLTOZÓ IDŐ, VÁLTOZÓ EMLÉKEZET

raktáron

14,10  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

OLVASNI MENŐ KFT.

SZTAH KIRÁLY SZÖRNYŰ VADÁSZATA

raktáron

11,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOROTKEVICS, VLAGYIMIR

Kiadó

APOSZTRÓF KIADÓ

BORI ÉS A CSILLAGFÉNYES ÉJSZAKA – OLVASS BORIVAL! 6.

raktáron

7,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOEHME, JULIA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

XANADU – FÖLD, VÍZ, LEVEGŐ (ÚJ)

raktáron

11,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HÁY JÁNOS

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CIAO, ITÁLIA! – 50 ÉRDEKESSÉG OLASZORSZÁGRÓL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5