CHESAPEAKE SHORES – AZ EAGLE POINT FOGADÓ

Leírás

A Hallmark sikersorozat alapjául szolgáló regényAbby O'Brien Winters évek óta nem tette be a lábát Chesapeake Shores-ba. A marylandi kisváros, amit az apja épített, túl sok szomorú emléket hordoz, és Abbynek kevés az ideje a minden percét lefoglaló Wall Street-i karrierje, összeomlófélben lévő házassága és örökmozgó ikerlányai mellett. De elég egy rémült telefonhívás a legkisebb húgától, hogy hazarohanjon, és segítsen Jess álmát megvalósítani, helyreállítani az elbájoló fogadót Eagle Pointban. Abby őszintén reméli, hogy Jess belátja okos pénzügyi tanácsát, mielőtt még késő lenne.A fogadó elárverezésének megakadályozása közben nemcsak a saját széthullott családját kell összetartania, de a sors ismét elé sodorja Trace Riley-t, a férfit, akit évekkel azelőtt elhagyott. Abby nem felejtette el, mi vonzotta hozzá a múltban. Rájön, hogy sokkal erősebb kapocs köti Chesapeake Shore-hoz, mint gondolta. Lehet, hogy Trace áll majd a tervei megvalósítása útjában – vagy bebizonyítja majd, hogy az életben a legváratlanabb módon adódhat második esély.Sherryl Woods napjaink egyik legnépszerűbb írónője, a Chesapeake Shores pedig több millió eladott példánnyal a női olvasók kedvence világszerte.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,20  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ EZEREGYÉJSZAKA LEGSZEBB MESÉI – HANGOSKÖNYV (MP3)

raktáron

10,07  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

REJTETT KÉPEK 9. – SZÓRAKOZTATÓ TANULÁS ÉS SOK MÁS FEJTÖRŐ

raktáron

4,20  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KLETT KIADÓ

SZÜLŐI GENERÁCIÓK HARCA – HOGYAN ÉRTSÜK MEG MAGUNKAT?

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STEIGERVALD KRISZTIÁN

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

MEGHÖKKENTŐ ÉRTELEM – A VALÓSÁG ÉRTELMEZÉSÉRŐL, TUDOMÁNYRÓL ÉS HITRŐL

raktáron

5,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCGRATH, ALISTER E.

Kiadó

KÁLVIN KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CHESAPEAKE SHORES – AZ EAGLE POINT FOGADÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5