CERTAMEN VII.

Leírás

Korábbi köteteihez hasonlóan a CERTAMEN most is számos tudományág, korszak, intézmény és kutatónemzedék közös helye, célja a kölcsönös megismerés, a szakmai párbeszéd.Ez konvergenciákat is jelent a társadalom és a művészetek tanulmányozását illetően. Két nagy fejezetben, összesen öt részben követhetők a konferencia szekcióiban bemutatott kutatási eredmények : látogatás Nyugat- vagy Közép-Európából Erdélybe, vagy integráció a terület gazdasági életébe, városok (például Kolozsvár, Budapest, Bécs), működő vagy egykori intézmények (például könyvtárak, levéltárak, színházak, zeneiskolák, kulturális egyesületek) jelentőségének vizsgálata, szövegeké, sőt kottáké; továbbá a hozzáférést szolgáló, korszerű technológiák bemutatása. A kulturális szerepek és a szereplők megközelítése történeti-politikai meghatározottságuk érzékeltetésével jár együtt. Hangsúlyt kap a kapcsolattörténet, a jelenségek kritikai láttatása, a nők helyzetéé a 18–20. század európai társadalmában – különösen a Habsburg-államban, az Osztrák–Magyar Monarchiában, Magyarországon, Erdélyben.A kötetben közölt zenetudományi írások kolozsvári zeneszerzőket és a városhoz kapcsolható alkotásokat mutatnak be.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,72  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A LÁTHATÁR ÁTHATOLÁSA

raktáron

56,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PÉCZELY LAJOS-ILLÉS ANDREA[SZERK.]

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

FEKETE PÁLYA – NOVELLÁK ÉS KISREGÉNY

raktáron

9,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁSPÁR FERENC

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

MESÉS MARRÁKES

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

R. KELÉNYI ANGELIKA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

LEVÉL EGY HINDUHOZ /SZATJÁGRAHA, AVAGY AZ IGAZSÁG KÖVETÉSE

raktáron

10,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOLSZTOJ, LEV-GANDHI, MAHÁTMA

Kiadó

& KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CERTAMEN VII.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5