CAFÉ MUSEUM

Leírás

A lengyel, örmény, magyar, ukrán és osztrák felmenőkre visszatekintő, 1963-as születésű Robert Maklowicz eleve sejtette, hogy a nemzeti hovatartozás kérdése régiónkban nem is olyan egyszerű. Ebben megerősíthették a szülővárosában, Krakkóban végzett történelmi stúdiumai, de meggyőződéses közép-européerré utazó- és főzőszenvedélye tették őt. Pályáját újságíróként, gasztrokritikusként kezdte. Kulináris utazásoknak szentelt televíziós műsora révén lett ismertté. Több mint tíz kötetet jegyez, írt szakácskönyvet és a lengyel riportiskola hagyományait folytató útirajzot. Érdeklődése olykor egzotikus tájak felé vezérli, igazi vadászterülete azonban az ezredfordulós Közép-Európa. Most vele együtt fedezhetjük fel a múlt ízeit és hangulatait, a félmúlt nyögvenyelős falatait a jelenben, a Tapolcán elfogyasztott kakasherepörkölttől a bécsi művészvilág törzshelyén, a Café Museumban tett viziten, az erdélyi tavaszban rendezett cujkás, juhtúrós pikniken és a magyar mangalicatoron át a Ferenc Ferdinánd utolsó utazását idéző boszniai és adriai kalandozásig. Recepteket ne keressünk a könyvben, de találhatunk ínycsiklandozó étel- és italleírásokat, sőt olyan kultúrtörténeti adalékokat is, hogy hol készült az első székelygulyás, és miért mondta a trónörökös, hogy egy Habsburg- gyomor nem akvárium. A felkészült szerző remek humorral osztja meg élményeit: "csak megyek, amerre látok, egyre csak gurulok, mint egy biliárdgolyó a svarcgelb posztón, amit Közép-Európának nevezünk. Sok ilyen utazásban volt részem, olykor kiszámíthatatlan útvonalon haladtam, mint a kezdő játékos lökése után a golyó, olykor pedig nyílegyenesen célba találtam, mintha egy bajnok játszana. Néhány ilyen útról szól ez a könyv."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,82  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE 1301-1526 – FŰZÖTT

raktáron

12,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ENGEL PÁL-KRISTÓ GYULA-KUBINYI ANDRÁS

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

TANÁCSTALANSÁG

raktáron

14,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VESZPRÉMY LÁSZLÓ BERNÁT

Kiadó

JAFFA KIADÓ

ÚT A KÖZÉPISKOLÁBA 3 LÉPÉSBEN – MAGYAR NYELV + APPLIKÁCIÓ

raktáron

11,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOVÁCS KRISZTINA

Kiadó

KLETT KIADÓ

JANE AUSTEN BÖLCS ÉS SZELLEMES MEGJEGYZÉSEI

raktáron

11,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MORRIS, MAX ( AUSTEN, JANE)

Kiadó

LAZI KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CAFÉ MUSEUM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5