BUKHARA TÖRTÉNETE

A lényegében ismeretlen életrajzú Abu Bakr Muhammad b. Jafar al-Naršahi a 10. század közepén arab nyelven írta meg szűkebb pátriájának, Bukharának és a Bukhara-oázisnak a történetét. Az eredeti mű – amely a 7. század derekától a 10. század elejéig követte az eseményeket – elveszett, csak 12. századi, kisebb-nagyobb kiegészítésekkel ellátott, perzsa fordítása-átdolgozása maradt ránk. A mű Közép-Ázsia kora középkori történetének egyik legfontosabb forrása, mert alig maradtak fenn e régióból a mongol kor előtt keletkezett várostörténeti vagy regionális krónikák. Ráadásul Naršahi alkotása egy paradigmaváltás korának a terméke, éppen azt az időszakot mutatja be, amikor a régi szogd világot az iszlám időszaka váltja fel. E folyamat azonban nem csupán vallásváltással, hanem a kultúra átalakulásával és egyúttal az elit cseréjével is járt. Naršahi egyfelől ismeri a korábbi világot, és tekintélyes mennyiségű régi szogd legendát, mítoszt, kulturális hagyományt jegyez le. Másfelől Bukharát az iszlám világ középpontjába helyezi, egyfajta Bukhara-centrikus mikrotörténelmet alkot, amelyet azonban összeköt az egyetemes muszlim hagyományokkal is. (A mű első részletes elemzését egyébként az európai tudományos életben Vámbéry Ármin készítette el.)Bukhara és környéke azonban az eurázsiai sztyepperégió része is: az elbeszélt események így egyúttal a sztyeppe történetébe – a magyarok vándorlásának tágabban értelmezett hátterébe – is bepillantást engednek, s jól mutatják a letelepült városlakók és a nomádok sokrétű kapcsolatait. Mindez pedig számunkra sem tanulság nélkül való.