BUDAPEST ROMOKBAN

Leírás

1946 emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség nagy erőkkel nyomozni kezd a Vörös Hadsereg segítségével. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle gaztettért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: törvénytelen módon, valutázásból, élelmiszerhamisításból vagy éppen kártyacsalásból szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon feltett szándéka, hogy előkerítse ezeket, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául. Az ostrom pusztításának nyomait még mindig magán viselő Budapestet bejárva Gordon a város legrettegettebb bűnözőivel, kivégzésükre váró elítéltekkel, cigarettacsempészekkel és fezőrökkel beszélget, bepillantást nyer a kommunista rendőrség és az Andrássy út 60. embertelen világába, míg végül egy kegyetlen és könyörtelen figurához jut el, aki minden eszközt hajlandó bevetni, hogy teljesítse a rábízott feladatot, nem törődve azzal, hogy egy várost és lakóit a pusztulás szélére sodorja.Kondor Vilmosnak, a magyar krimi megteremtőjének nemzetközi sikerű Bűnös Budapest regényfolyamát már nem kell bemutatni az olvasóknak. A Budapest romokban alig egy évvel a második világháború után játszódik egy bűnösök, bűnözők és szerencsére ártatlanok is lakta, népes városban, amely megpróbál valahogy talpra a világégés pusztítása után.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,17  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HISZTAMININTOLERANCIA – ÉTREND ÉS ÉLETMÓD

raktáron

15,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUBIN ESZTER

Kiadó

JAFFA KIADÓ

HULLÓCSILLAG – BEXI-SOROZAT 2.

raktáron

12,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEINER LAURA

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

BIBLIA (REVIDEÁLT ÚJ FORDÍTÁS, NAGY CSALÁDI)

raktáron

50,02  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KÁLVIN KIADÓ

KÁOSZKÉPLETEK

raktáron

9,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RIGÓ BAGI ESZTER

Kiadó

SMARAGD KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BUDAPEST ROMOKBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5