BUDAPEST OFF – KORTÁRS NOVELLÁK

Leírás

Ezen a reggelen kicsivel fél hét előtt ébredt. Magára húzta a farmerját meg egy pólót, éskicsoszogott a konyhába. Az életmentő kávé után Budapest a fürdőszobába ment, és miközbenfogat mosott, a tükörbe nézve elcsodálkozott rajta, milyen jól néz ki, pedig már vagy százötvenéves. Azon morfondírozott, lehetne-e még az ő korában egy könyv főszereplője… Nem tudtaeldönteni.Tizenhárom köztünk élő író azonban igen. Berg Judit, Dániel András, Gévai Csilla, Gimesi Dóra,Jeli Viktória, Kalapos Éva Veronika, Kemény Zsófi, Kertész Erzsi, Kiss Tibor Noé, Mészöly Ágnes,Molnár T. Eszter, Tasnádi István, Totth Benedek története a főváros egy-egy kis szegletébenjátszódik a belvárostól a külvárosig. A novellák kamasz szereplői úgy élnek benne, ahogy tudnak,ahogy a fiatalok élnek, de egy pillanatban szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak a várossal. Anovellákban hol megelevenedik a főváros története, hol eltévedünk benne, hol otthonosnak látjuk,hol folyton változónak, hol sírunk, hol nevetünk. Bár az elbeszélések helyszínei nem fedik leteljesen Budapest térképét, az egyes novellák szereplőinek történetéből kirajzolódik a főváros ezerarca, íze, illata, árnyalata, és különösen a jelene.Budapest ON!

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,31  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EGY MOPSZ NAPLÓJA – KUTYAPARA

raktáron

9,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAY, KYLA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

SZILÍCIUMBÖRTÖN

raktáron

12,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEGEDŰS PÉTER

Kiadó

ATLANTIC PRESS KFT.

MESÉLŐ FALU

raktáron

10,27  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ

ÁRNYÉKBÁB – TÜSKE ÉS GYOPÁR 2. – ÉLFESTETT

raktáron

18,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REZEDA RÉKA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BUDAPEST OFF – KORTÁRS NOVELLÁK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5