Fabó Beáta, a könyv szerzője így vall munkájáról: Ránézünk egy emberre és valamilyen benyomásunk keletkezik róla, csinos, okos, buta, semmilyen, vagy van kisugárzása. Amikor elkezd beszélni magáról, megismerjük a hátterét, a gondolatait, feltárul a világ, amely egy kimondott szó mögött rejtőzik. Kiléphetünk a sztereotípiákból, és sokkal árnyaltabb képet kapunk róla, jót vagy rosszat, de gazdagot.Így van ez a két világháború közötti templomépítészet világával is. Ha megismerjük a meg nem valósult gondolatokat, a finomságokat és főleg a miérteket, akkor sokkal közelebb kerülhet hozzánk ez a templomépítészeti korszak. Nem jobb vagy rosszabb lesz a képünk róla, hanem árnyaltabb, ezáltal szerethetőbb.A kötet mögött hatalmas levéltári és egyéb forrásfeltáró munka áll. A levéltári iratanyag közelsége Fabó Beáta számára lehetővé tette eddig kevésbé vagy egyáltalán nem kutatott irategyüttesek szisztematikus átnézését. Kiemelten foglalkozik a születendő templomok tervezési hátterével, az épületek elhelyezésével, városképben elfoglalt szerepével, a tervező megválasztásával, a stílus és anyag választásának okaival, az elhúzódó döntések hátterével. A szerző egyik fő célja volt, hogy a nagyszámú terv-és képanyag egyesítve, egy helyen megtalálható legyen. A kitűzött célt sikerült elérni: a tartalmában és kivitelezésében is impozáns kötet átfogó képet ad a két világháború közötti katolikus templomépítészetről, alapmunkának fog számítani a korszak egyházi építészetének kutatásához.
BOSZORKÁNYOK, GYÓGYÍTÓK ÉS A GYŰDI SZŰZ MÁRIA - AZ ORVOSLÁS PIAC
9,98 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ARANYBULLA
3,15 € ÁFA-t tartalmazza
BUDAPEST KATOLIKUS TEMPLOMÉPÍTÉSZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT
Leírás
Kategóriák: EGYETEMES TÖRT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
15,73 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„BUDAPEST KATOLIKUS TEMPLOMÉPÍTÉSZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.