BUDA & PEST – AHOGY KEZDŐDÖTT

Leírás

A több szerző által közösen írt „Buda és Pest – egy város zivataros századaiból” című történelmi regény hatalmas sikert aratott, az „Év könyve” lett, valamint elnyerte az esztendő legjelentősebb Magyarországon megjelent kötete részére odaítélhető Fitz József-díjat is. A sokszínű, mégis egységes történetet feldolgozó, monumentális mű Buda és Pest nyolcszáz éves történetét mutatta be, két család generációinak – sokszor egymással összefonódó – sorsán keresztül. A 2023-ban megjelent regény cselekménye 1241-ben indult. De vajon mi történhetett ezt megelőzően…? A kötet, amit a kedves Olvasó éppen a kezében tart, az előzményeket igyekszik bemutatni. Egy újabb kalandos, romantikus, rejtélyekkel átszőtt történetben megismerhetjük a Farkas és a Révész család őseit. Hogyan kerültek a Duna partjára, miként alakult az életük a tatárjárást megelőző évszázadokban? Az időutazás az ókori Aquincumban veszi kezdetét, ahol elkészül egy átoktábla, ami később, a magyarok honfoglalása után előbukkan a múlt homályából. Vajon hogyan alakítja, befolyásolja a misztikus tárgy a két főszereplő család sorsát? Miként élik meg hőseink az ősi és az új hit összeütközését, az országot sújtó külső támadásokat és belső viszályokat? Hogyan épülnek, küzdenek és gyarapodnak a Duna két partján álló, egymással folyamatosan kacérkodó települések? A regény ezekre a kérdésekre úgy adja meg a választ, hogy közben számos olyan titok is feltárul, amely az első kötetben még rejtve maradt.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,47 € ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MÁSIK ÉLET – GYÓGYÍTÓ TÖRTÉNETEK

raktáron

16,65 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

HELYESÍRÁSI GYAKORLÓKÖNYV 9-12. ÉVFOLYAM – 2024-TŐL ÉRVÉNYES

raktáron

11,89 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOVÁCSNÉ SZEPPELFELD ERZSÉBET-DR. VÉKONY

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

A LÉLEKLÁTÓ

raktáron

18,05 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RÉTI LÁSZLÓ

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

KARÁCSONYI FOGLALKOZTATÓ KREATÍV FELADATOKKAL 2.

raktáron

8,28 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ORTMEIER, KRISTINE – PEIKERT, MARLIT

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BUDA & PEST – AHOGY KEZDŐDÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5