BROOKLYN

Leírás

A Long Island című kötet előzménytörténeteAz 1950-es évek Írországában vagyunk, és Eilis Lacey sok fiatal ír lányhoz hasonlóan nem dúskál a lehetőségekben. Ezért amikor a nővére elintézi, hogy kivándorolhasson New Yorkba, Eilis tudja, hogy mennie kell, s első ízben kell maga mögött hagynia a családját és az otthonát. Amikor megérkezik a zsúfolt brooklyni albérletbe, csak arra tud gondolni, mit áldozott föl. Távolra került az otthonától és honvágya van. Aztán amikor az első tapogatózó lépéseket teszi a barátság és talán valami más felé is, olyan hírt kap, ami miatt vissza kell térnie Írországba. Ott szörnyű dilemmával néz szembe: a kötelesség és a nagy szerelem közti rettenetes választással. „Tóibín nemzedéke legtehetségesebb írója, ami a szeretet ellentmondásos ábrázolását illeti.” Los Angeles TimesColm Tóibín (1955) tizenegy regény, köztük a Costa-díjas Brooklyn, valamint a rangos Man Booker-díjra felterjesztett Mária testamentuma és A blackwateri világítóhajó szerzője. Ez utóbbiból 2004-ben Fény a távolból címen forgattak filmet. Két novelláskötete és számos ismeretterjesztő műve is megjelent. Jelenleg Dublinban él.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,64 € ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A GONDOLATOLVASÓ – ABSZOLÚT KÖNYVEK

raktáron

11,15 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WÉBER ANIKÓ

Kiadó

PAGONY KIADÓ

FELHŐK FÖLÖTT KÉK AZ ÉG

raktáron

10,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÖRÖS VALENTIN

Kiadó

PUBLIO

BÉL – FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV – TEST, EGÉSZSÉG, TUDATOSSÁG

raktáron

21,86 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHIANG, DR. AUSTIN

Kiadó

LÉLEK ÉS TEST

ANYAMÉH

raktáron

13,85 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAZARD, LEAH

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BROOKLYN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5