PAIAN
PAIAN 6,23  ÁFA-t tartalmazza
Back to products

BOURNE-ÁTVERÉS (ÚJ BORÍTÓ, 2. KIADÁS)

Leírás

A felesége elvesztését gyászoló Bourne-t villámcsapásként éri a hír, hogy Martin Lindros, az utolsó ember, aki ismeri a múltját, és akit barátjának nevezhet – eltűnt. A CIA igazgatóhelyettesének egy Etiópiában végrehajtott művelet során veszett nyoma, ahol is csapatával gyanús, atombomba előállításához szükséges anyagok és uránium-szállítmányok után nyomoztak.Bourne nem engedheti, hogy egyetlen barátja, aki révén az emberiséghez kötődik, mindörökre eltűnjön az életéből. Így – bármennyire is gyűlöli a CIA-t és munkamódszereit – elhatározza, hogy megmenti Lindrost és bevégzi a munkáját: anyagi forrásaik elapasztásával felszámolja a terrorista hálózatot, amely nukleáris arzenál kiépítésére készül. Ám nem számol vele, hogy ez az iszlám fundamentalisták által vezetett, hihetetlenül veszélyes, a legkorszerűbb technikai eszközökkel felszerelt csoport befolyással bír nemcsak Afrikában és a Közel-Keleten, de még Ukrajnában is. Nem csupán tudnak róla, de a háttérből irányítják Bourne minden lépését, aki így akaratlanul is segítségükre lesz legfőbb céljuk, Amerika lerombolásának elérésében.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,50  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IRODALOM ÉS SPORT – TESTGYAKORLATOK, TESTTECHNIKÁK, TESTKÉPEK A SPORT IRODALMI S

raktáron

8,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BEDNANICS GÁBOR – PATAKI VIKTOR (SZERKES

Kiadó

FIATAL ÍRÓK SZÖVETSÉGE

AMBESSA – A FARKAS KIVÁLASZTOTTJA ( ARCANE:LEAGUE OF LEGENDS)

raktáron

15,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CLARK, C.L

Kiadó

FUMAX KFT.

A PORONDMESTER NAPLÓJÁBÓL

raktáron

7,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POLGÁR KRISTÓF

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

AZ UTOLSÓ SRÁCOK A FÖLDÖN ÉS A RÉMÁLOM 3.

raktáron

9,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRALLIER, MAX

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BOURNE-ÁTVERÉS (ÚJ BORÍTÓ, 2. KIADÁS)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5