BOTLÁS

Leírás

A doggerlandi éves nagy osztrigaünnep után egy nő másnaposan ébred egy hotelszobában, élete legnagyobb tévedése mellett. Egy másik nőt brutálisan agyonvernek a konyhájában. Karen Eiken Hornby bűnügyi felügyelő kapja meg a nyomozást, és a helyzetét nem könnyíti meg, hogy arrogáns főnöke és az áldozat egykor házasok voltak. Talán minden a különös kollektívában kezdődött a hetvenes években. Talán egy telefonhívással tavasszal. Talán a falusi kocsmában pletykálva lehet meglelni az igazságot. Karen Eiken Hornby régebben azért tért vissza Doggerlandra, hogy munka, alkohol és ellenszenves férfiak segítségével elfelejtse a múltját. Most kénytelen saját és mások botlásai körül lavírozni.Doggerland egy szigetcsoport az Északi-tengeren Nagy-Britannia és Skandinávia között. Az ország a brit szigeteket és az európai kontinenst egykor összekötő földtömeg megmaradt része. Doggerland ma a három fő szigetből, Heimőből, Noorőből és Friselből áll. Az országban a brit és a skandináv kultúra keveredése figyelhető meg.Maria Adolfsson Stockholmban született és nőtt fel. Kommunikációs szakemberként dolgozott, többek között a Stockholmi Közlekedési Vállalat sajtószóvivője volt. A Botlás a doggerlandi Karen Eiken Hornby bűnügyi felülegyelőről szóló sorozat első kötete.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,38  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DIGITÁLIS TANÁRNŐ KÉREM!

raktáron

6,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

IGAZ DÓRA

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

A NEGYEDIK KOR – OKOS ROBOTOK, TUDATOS SZÁMÍTÓGÉPEK ÉS AZ EMBERISÉG JÖVŐJE

raktáron

11,82  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REESE, BYRON

Kiadó

TYPOTEX KFT. ELEKTRONIKUS KIADÓ

BIZZENCS KALANDOK – VARÁZSLATOS NYÁR

raktáron

9,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZOMBATHELYI NOÉMI

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

QED: A MEGSZILÁRDULT FÉNY (3. KIADÁS)

raktáron

13,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FEYNMAN, RICHARD P.

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BOTLÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5