HOMOKKAL TELI BŐRÖND
HOMOKKAL TELI BŐRÖND 7,79 € ÁFA-t tartalmazza
Back to products
SPANYOL REGGELI
SPANYOL REGGELI 7,67 € ÁFA-t tartalmazza

BÖRTÖNKARNAGY

Leírás

Nagyon sok ember volt még, akik­kel semmiképpen nem szeretett volna találkozni, és szinte egyetlen em­ber­nek a jelenlétét sem találta rá nézve kedvezőnek. Egészen elképedt, ami­kor meghallotta, hogy a mögötte jö­vők összevárták egymást, és bár nem hallotta a neveket, de igencsak ijesztő dolgokat tudott meg a falu mostani állapotáról. A virágárus, akit jóformán nem is ismert, hiszen csak néhány éve költözött ide, a nagy­bátyjától örökölt földön canna­bist termelt. A tanító, aki legalább negyven éve két mankóval bicegett a lakásától az iskola épületéig, egy hajnalon ellopott, és saját lábán cipelt haza a hentes boltjából egy fél disznót, a tanítónő csirkékért árulta a jobb osztályzatokat, és az új pol­gármester talán az ő vitézkedését meg­irigyelve kirabolta a postát. Mind­annyian folyó vagy már ítéletig jutó perek alanyai, és úgy lógnak a falu egéről fejjel lefelé, ahogy annak idején ő is efféle képzetekkel bírt, és képtelennek mutatkozott arra, hogy a ragályos betegségként terjedő bű­nök­nek ellenálljon. A sintér frissen levágott kutyákat adott el a hentes­nek, azt állítván, hogy kissé vörö­sebb húsú fajta ez, a zergék rokona, míg a sírásó éveken keresztül egyetlen koporsóba helyezte el a hol­ta­kat a ravatalozóban, hogy aztán a frissen elhantoltakat kiásva már más­­nap kívül lecsutakolva újabb ha­lot­takat fektessen belé…

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,33 € ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VISSZATÉRÉS A KIS FRANCIA PANZIÓBA (RÓZSAKERT 2.)

raktáron

10,41 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POLLARD, HELEN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

LEPKE AZ ÍRÓGÉPEN (ÚJ BORÍTÓ)

raktáron

12,56 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁLINT ÁGNES

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

LAST QUARTER – GYŰJTEMÉNY 1.

raktáron

12,43 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

YAZAWA, AI

Kiadó

FUMAX KFT.

AMIKOR JÉZUS A HORTOBÁGYON JÁRT

raktáron

11,91 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁBOR FÓNYAD

Kiadó

ATLANTIC PRESS KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BÖRTÖNKARNAGY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5